Junckerék megfúrták az olasz kormányt

2018. május 29. 08:16

Római hírek szerint Soros György üzent: szó sem lehet egy migráns-ellenes kormányról! Ha mégis, Itália számítson a pénzpiacok összeomlására.

2018. május 29. 08:16
Máté T. Gyula
PestiSrácok.hu

„Csakhogy ez a kereszténydemokratából mára liberálissá vált államfőnek nem tetszett. Az új kormány ugyanis erőteljesen fellépett volna a migrációval szemben, és felülvizsgálta volna Róma eddigi, Brüsszelt kiszolgáló politikáját. Mattarella erre elkezdett a kákán is csomót keresni, amit végül Paolo Savona pénzügyminiszter-jelöltben talált meg. Az idős közgazdász ugyanis korábban írt egy könyvet, amely megkérdőjelezte az euró bevezetését.

Márpedig ez az olasz elit, ráadásul brüsszeli, berlini és párizsi cimboráik szerint is egyenlő a szentségtöréssel. Az új kormány ugyan nem akar kilépni az eurózónából, de ennyi is elég, hogy »a pénz- és tőkepiacok elkezdjenek aggódni«. Magyarán Junckertől Merkelig mindenki felvette a telefont, és befenyegette az olaszokat: nem tűrnek ilyen kormányt!

Római hírek szerint barátján, a leköszönő miniszterelnök Paolo Gentilonin (alsó képünkön mentorával) keresztül maga Soros György is üzent: szó sem lehet egy EU-szkeptikus és migráns-ellenes kormányról Olaszországban! Ha mégis, Itália számítson a tőzsde, a pénzpiacok összeomlására.

És ekkor a köztársasági elnök közölte, nem nevezi ki az új kormányt. Persze roppant demokratikus volt, mondta, hogy ha más a pénzügyminiszter, meg »értelmezhető« politikai program lesz – ő aláír bármit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. május 30. 10:53
nyernek par honapot, utana meg kapnak egy ketharmadot a nyakukba. mintha valaki ezt egyszer mar eljatszotta volna. nem jo otlet szellel szemben huggyozni.
néhai Ch.Pilot
2018. május 29. 18:43
"Magyarán Junckertől Merkelig mindenki felvette a telefont, és befenyegette az olaszokat: nem tűrnek ilyen kormányt!" Tévedés Gyula, te jobb sorsra érdemes hülyegyerek! Senki se fenyegette be az olaszokat. Mert ilyen szó nincs, csak: megfenyegette. Nem vagy te már túl vén, az ilyen modernkedő nyelvrontáshoz?
Akitlosz
2018. május 29. 17:17
Hát az valószínű, hogy az olasz elnök nem egyedül volt ennyire bátor, azaz vannak szövetségesei a háttérben.
tatface
2018. május 29. 15:09
Olaszországot térdre tudja kényszeríteni Soros, Magyarországot nem. Éljen a felcsúti legenda sokáig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!