Márki-Zay az új Tétényi Éva

2018. február 26. 08:12

Mivel Márki-Zay Péternek nincsen többsége a képviselő-testületben, így Hódmezővásárhely eddigi dinamikus fejlődése könnyen megakadhat.

2018. február 26. 08:12

„A 2010-es önkormányzati választáson a Jobbik, az MSZP, az LMP, az MDF, a Polgári Esztergomért Egyesület mellett a helyi független civil szervezetek is Tétényi Évát támogatták olyan formában, hogy nem indítottak saját jelöltet, így Tétényin kívül nem volt más kihívó Meggyes Tamás fideszes jelölttel szemben. A választások során a volt polgármester összesen 4494, míg Tétényi 8117 szavazatot, azaz a voksok 64,36 százalékát kapta. Így, egy teljes ellenzéki összefogással 2010. október 3-án Esztergom első kétharmaddal megválasztott és női polgármestere lett.

Tétényi polgármestersége alatt Esztergom működésképtelen lett, hiszen a képviselő-testületben nem volt többsége. Ennek hatására 2014-ben a pártok már nem álltak be mögé, és a választás során a Fidesz-KDNP által támogatott Romanek Etelkával szemben alulmaradt Tétényi Éva.

Márki-Zay Péter előtt most várhatóan ugyanez az út áll. Mivel nincsen többsége a képviselő-testületben, így Hódmezővásárhely eddigi dinamikus fejlődése könnyen megakadhat. Ennek okán és mivel a pártok között a Fidesz-KDNP toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat, a 2019-es önkormányzati választáson az esztergomi modell alapján a hódmezővásárhelyiek ismét a stabilitás mellett voksolnak, melyet Márki-Zay Péter várhatóan nem tud majd nekik garantálni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akoska-88
2023. július 20. 18:28
De szépen öregedett ez a cikk...
tango47
2018. február 27. 10:45
Ez az én következtetésem is.
BőröndÖdön
2018. február 26. 20:26
Vásárhely fölrázta az országot.Köszônet érte.
nyugalom
2018. február 26. 14:34
Ha a balos gyoz, nincs kerdojel! No de biztos, hogy nem csaltak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!