Akasztófakomor

2018. január 15. 13:53

Most már a legmagasabb „tudományos” instanciától tudjuk, hogy Románia csak és kizárólag a románoké.

2018. január 15. 13:53
Szőcs Levente
Maszol

„A román politikusok, de még a Lucian Mindrutához hasonló értelmiségiek is, akik a magyarokhoz empátiával közelítenek, úgy gondolják, hogy az autonómiatörekvés önmagában alkotmányellenes. Holott nem így van!

Autonómiát csakis törvénykezdeményezés útján lehet elérni. (Amikor azt írom, hogy lehet, nem úgy értem, hogy esély is van rá.) Be kell nyújtani egy tervezetet a törvényhozásba, és ha a házbizottság úgy ítéli meg, hogy az előterjesztő rendelkezik törvénykezdeményezési joggal, és a dokumentum formailag is megfelelő, akkor napirendre tűzi. A két ház által elfogadott tervezet természetesen bizonyulhat alkotmányellenesnek – nagyon gyakram előfordul más tervezetekkel egyébként –, de ez még nem jelenti azt, hogy maga a felvetés, az előterjesztés gesztusa is alkotmányellenes (román szóhasználattal: alkotmányon, tehát törvényen kívüli) volna.

Vannak amúgy ebben az országban intézmények – ügyészség, titkosszolgálatok –, amelyeknek feladata az alkotmány védelme, az alkotmány elleni támadások kivédése/üldözése, és semmi kétségem, hogy ha az alaptörvény egy autonómiára törekvő magyar miatt kerülne veszélybe, nem fognák vissza magukat. Annál is inkább, mert most már a legmagasabb »tudományos« instanciától tudjuk, hogy Románia csak és kizárólag a románoké. Ez derül ki a Román Akadémia felhívásából, illetve a hozzá fűzött magyarázatokból, amelyeket a szöveg vélhető szerzője, Ioan Aurel Pop akadémikus tett a Realitatea TV szerda esti műsorában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. január 15. 18:38
"Most már a legmagasabb „tudományos” instanciától tudjuk, hogy Románia csak és kizárólag a románoké." Ez nem is lenne baj. Csupán rossz helyen vannak Románia határai. Ha a Kárpátoknál lenne, akkor mégis kit érdekelne, hogy mi van Romániában?
Antigoné
2018. január 15. 14:13
Hát persze! A székelyek is csak magyarul beszélő románok (némely agyalágyult szerint).
yanoo
2018. január 15. 14:01
Miért? Kié lenne? Románia a románoké.Erdély meg a mienk.Csak épp antant megszállás alatt van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!