Yiannopoulos: mitől népszerű a „veszélyes buzi”?

2018. január 02. 21:49

A liberálisok ugyanis nehezen találnak fogást Yiannopouloson, hiszen nehéz rányomni az antiszemita, rasszista, szélsőjobboldali, homofób plecsnit egy olyan emberre, aki bevándorló és zsidó származású (nagyanyja volt zsidó), ráadásul homoszexuális.

2018. január 02. 21:49
Földi Bence
Magyar Nemzet

„A férfi Milo Hanrahan néven született, brit–görög–zsidó származású. Karrierjét színikritikusként kezdte, majd technikai újságíróként folytatta, de végül azzal vált ismertté, hogy mindennel szembement, amit az angolszász véleményformáló elit megpróbált lenyomni az emberek torkán. Sokszor feszegette a szólásszabadság határait, nem csoda, hogy az előadóként is meghökkentő (és éppen ezért sikeres) Yiannopoulost megannyi egyetemi campusról kitiltották, majd a Twitter is úgy gondolta, nem látja szívesen. A politikailag korrekt beszédnek hadat üzenő Breitbart News nevű portál – amelyet akkoriban Trump későbbi nemzetbiztonsági tanácsadója, Steve Bannon vezetett – technikai rovatát vezette, amikor egyre gyakrabban kezdett társadalmi témákban is megnyilvánulni. Yiannopoulos fokozatosan a republikánus elnökjelölt, Donald Trump mellé állt. Az ingatlanmágnásnak minden bizonnyal sok szavazatot hozott a melírozott hajú, homoszexuális férfi, aki »Veszélyes buziturné« címmel járta körbe Amerikát.

Ebből a szempontból tökéletesen felépítette magát, ráadásul a PC-beszéd propagálói szemében kikezdhetetlen az identitása. A liberálisok ugyanis nehezen találnak fogást Yiannopouloson, hiszen nehéz rányomni az antiszemita, rasszista, szélsőjobboldali, homofób plecsnit egy olyan emberre, aki bevándorló és zsidó származású (nagyanyja volt zsidó), ráadásul homoszexuális, és melegként az afroamerikai férfiak társaságát kedveli leginkább. Sőt, november végén ő is felszállt a #metoo-vonatra, amikor weboldalán közölte, őt is zaklatták fiatalabb korában, még amikor a brit konzervatív Daily Telegraphnál dolgozott újságíróként.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frits van den Haag
2018. január 07. 05:52
őt is zaklatták fiatalabb korában... Egy olyan Marilyn Monroe tipusú nő átölelte és adott neki két puszit. --- A "liberálisok" plecsnit ütögetnek? Azt hiszem, a szarról nem érdemes nyilatkozni. Azon is nehéz "fogást találni" -ha már ezen a szinvonalon kell tárgyalni. Viszont pontosan illik a gerinctelen, elvtelen, logikátlan, üres frázisokat puffogtató, népet heccelő stb. kormányhoz.
syphax
2018. január 05. 09:41
Mitagadás, nekem sem a szívem csücske ez a Yiannopoulos. De egyvalamire mégiscsak jó. Arra, hogy a liberálgennyes-kozmopolita Világ--és főleg az ilyetéfazonú médiavilág--MEGRENDÜLJÖN A SABLONITÉLKEZÉSEINEK TIPUSHASZNÁLATÁBAN! Hogy leessen a húszfillér atekintetben, hogy mondjuk LÉTEZIK(!)--mert igenis létezik--ANTISZEMITA ZSIDÓ! Meg hogy van(!) teszem azt konzervativ-liberális antifeminista buzináci...Hogy liberálgenyóék ne legyenek mán' olyannyira magabiztosak SABLONGONDOLATAIIK reális működőképességében. Hogy a "figurák" összetetebbek annál, semmint azt ők a hülye tökfejükkel föltételezik....No, erre 'jó' ez az egyébiránt valóban undoritó fazon.
Burmin
2018. január 03. 20:19
Lehet, hogy a fiatal LMP-s Marika néni fiacskája Ungár Péter is szívesen találkozna vele....
BőröndÖdön
2018. január 03. 18:52
Mariska beígért neki néhány keményfarkú fekát is...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!