Magyarország csapdahelyzetben

2017. december 12. 21:25

Ha az EU magjához tartozhatnánk, akkor csak egy generáció kerülne hátrányba Orbán két ciklusa miatt.

2017. december 12. 21:25
Rakusz Lajos
168 Óra

„A következő öt-tíz évben megváltozik az élet nálunk is. A tudás lesz mindennek az alfája és az ómegája. A gépek, amelyek az elmúlt kétszáz évben körülvettek bennünket, s az emberi fizikai erőforrást szinte határtalanul kiterjesztették, eljelentéktelenednek. Jönnek a szoftverek és az algoritmusok, amelyek a tudás szintjét emelik, és ezzel sokkal jobban felforgatják az életünket, mint tette azt a gőzgép, aztán az autó, a repülő, a mobiltelefon. Mert a digitalizáció az adatok mérése, összegyűjtése, értékelése, az eredmény közzététele és hasznosítása révén a mérnökök, a jogászok, az orvosok, a menedzserek, az ügyintézők százezreinek a munkáját váltja ki. A robotok a munkások helyére lépnek.

Hogyan lehet erre felkészülni? Ma még sok a nyitott kérdés. Ami biztos: tanulással. És előrelátással. Mert azzal is számolnunk kellene, milyen következményei lesznek a társadalomra, a gyermekeinkre, unokáinkra annak, hogy kellő tudás híján a kor lehetőségeivel ők nem tudnak úgy élni, mint mondjuk az észtek vagy a horvátok, s mint persze tehetnék ők is, ha most mi előre tudnánk tekinteni, és e szerint cselekedni. Vagyis mindannak éppen az ellenkezőjét kellene tenni, mint amit a kormány évek óta tesz és amit folytatni is akar. Ha 2018-ban européer szemléletű kormány kerülhetne hatalomra, ha a következő hónapokban sikerülne a tudásalapú kormányprogramot kidolgozni, ha a váltás időveszteség nélkül lebonyolítható lenne, és a jogállam működne, ha az eurót időben be tudnánk vezetni, és ha az EU magjához tartozhatnánk, akkor csak egy generáció kerülne hátrányba Orbán két ciklusa miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hini
2017. december 13. 12:26
ki ez az elmebeteg bácsi?
Agnieszka
2017. december 13. 11:39
Iszonytató.Ennek fogalma sincs, hogy működik a társadalom és hány területen hiányzik nagyon a munkás kéz, a motivált, igényes munkaerő, még akkor is, ha viszonylag szakképzetlen.
puszika
2017. december 13. 10:32
Oszt mond Laji,hogyan lehetnénk a magban 4+8 év szoci-libsi balfék kormányzás után??
KannibálTatárÚr
2017. december 13. 08:46
"Mert a digitalizáció az adatok mérése, összegyűjtése, értékelése, az eredmény közzététele és hasznosítása révén a mérnökök, a jogászok, az orvosok, a menedzserek, az ügyintézők százezreinek a munkáját váltja ki." Rakuss Mihály! Aztán mihez használod azt a reneteg adatot, információt, ha nem dolgozol? A szoftverek, számítógépek bezony a szellemi munkát végzők HELYETT dolgoznak. Tehát nem kell növellni a szellemi munkát végzők számát. Sőt radikálisan csökkenteni lehet. Ugyanúgy mint a munkások számát a robotizáció következtében. Az én munkámat szinte eljelentéktelenítette a számítógép. Azelőtt akár hetekig kellett számítgatnom, míg kijött az eredmény. Sokszor hibásan és újra számíthattam. Ma lerajzolom a sémát és megnyomom a gombot a számítógépen. Egy másodpercen belül jön az eredmény. Ha hibát látok, a sémán kijavítom és újabb másodperc mulva jön a javított eredmény. Nagyon nagy butaságot mond az, aki szerint több szakember kell a számítógépes munkához, mint előtte. Ha így lenne, nem vezetnék be a számítógépeket. A számítógépek ugyanúgy csökkentik a szellemi munkát végzők létszámát, mint a robotok a munkásokét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!