Nem félünk a kvótától

2017. december 02. 08:47

A magyar kormány kommunikációja tehát álságos és hazug.

2017. december 02. 08:47
Földi Bence
Magyar Nemzet

„A magyar kormány kommunikációja tehát álságos és hazug: Orbán Viktor úgy ágál a brüsszeli betelepítés ellen, hogy közben az ő miniszterelnöksége idején csatlakozott az ország egy másik önkéntes menekültelosztási szisztémához. A politikai megfontolásból elkövetett félrevezetésen persze felesleges fennakadnunk. Ami viszont fontosabb: ha a kormány tehát mégis nyitott egy önkéntes kvótarendszerre, akkor illene támogatnia az európai menekülthelyzet megoldására kitalált észt javaslatot. Az unió soros elnöksége által kidolgozott rendszer szerint nem lenne kötelező menekülteket befogadni, segítséget nyújtani viszont igen. Ezt azonban anyagi vagy logisztikai támogatással, szakemberek és felszerelések kiküldésével is le lehetne tudni. Ez végre egy olyan kompromisszumos tervezet, amelyet a magyar kormány nyugodtan elfogadhatna. Logikus lépés lenne, hiszen egyrészt Orbán Viktor is elmondhatná idehaza, hogy nem fogad be az ország menekülteket, másrészt Brüsszel, Párizs vagy Berlin sem fenyegetőzhetne azzal, hogy a szolidaritás hiányában uniós forrásokat vonnak meg Magyarországtól. Azaz nemcsak Orbán Viktor, hanem a magyar nép is jól járna. Már ha ez még szempont.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2017. december 03. 14:12
Örülök, hogy láthatólag F.B. nincs rászorulva a "szociális állam" intézményeire. Egy nemzetállam felelös kormányának viszont kötelessége ezzel foglalkoznia.
kálmi
2017. december 03. 10:15
Ez hülye.
Peter8811
2017. december 03. 06:20
Nagyon szép fiatal ember ez a Bence nem lennék meglepve ha Terry Black vele lenne megcsalva.
Mutimi
2017. december 02. 16:16
Megint kezdődik ugyanaz a tagadáscunami ami a népszavazás előtt ment. Akkor sem volt igaz, most sem az!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!