Stresszteszt

2017. november 03. 15:51

Az intézkedés potenciálisan ötmillió embert érint. Hogy lehet mégis, hogy mindössze félmillió ember tiltakozik?

2017. november 03. 15:51
Szőcs Levente
Maszol

„Az intézkedés potenciálisan ötmillió embert érint. Hogy lehet mégis, hogy mindössze félmillió ember tiltakozik? A kormány mondhatja – és mondja is –, hogy az alkalmazottak nem veszítenek a nettó fizetésükből, de ez egyáltalán nem kizárt. Sőt biztosan lesznek olyan munkaadók – azok közül, akik már a jelenlegi minimálbért is túlságosan magasnak tartják –, akik kihasználják majd az alkalmat, hogy visszavágjanak a bérkiadásokból.

Ha lesznek ilyenek, a kormány talán legértelmetlenebbnek tűnő pótcselekvése erősen visszaüthet. Ugyanakkor jó alkalom lesz arra, hogy a multik alkalmazottai is rádöbbenjenek a szakszervezetek, vagyis a kollektív érdekvédelem fontosságára. Másrészt ha végül nem is veszítenek a munkavállalók – vagy a többségük –, az elmúlt időszak kapkodásai önmagukban is megérnének egy kiadósabb utcai megmozdulást. Hisz egyáltalán nem természetes a kormány részéről olyan kalandokba bocsátkozni, amelyek egyetlen hozadéka, hogy hosszú hónapokon keresztül indokolatlan stresszben tart milliókat.

A fentiektől külön kezelendő a minimálbér emelése, bár a cégvezetők – érthető okokból – nyilván nem tudják és akarják elválasztani az adótörvény módosításától. Ennek kapcsán először is le kell szögezni, hogy az emelés indokolt, mindenekelőtt szociális szempontból. Az egész Európai Unió szintjén minden tizedik munkavállaló él a szegénységi küszöb alatt, Romániában viszont ez az arány 2016-ban megközelítette a 20 százalékot. Jóformán minden ötödik romániai munkás úgy dolgozott, hogy a mindennapi betevőt sem kereste meg. A helyzet ráadásul romlott az uniós csatlakozás óta, 1,5 százalékponttal. Az idei évre érvényes adatsorok nem elérhetők, de a minimálbér emelkedése nyomán biztosan javulást mutatnak majd. Január elsejétől további 30 százalékkal, 1900 lejre nő a bruttó minimálbér, amiből még mindig nem lehet majd megélni, mégis fontos lépés, hiszen a szegénységnek is vannak fokozatai.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2017. november 04. 10:17
Port ver a bocskor, hogyha pattog a háton IMF ostor.
atila68
2017. november 04. 09:19
Az másnak is feltűnik, hogy nem derül ki milyen intézkedésről értekezik a szerző?
paraklétosz
2017. november 03. 16:22
A Népszabi (és Gyurcsány) árvája bukurestiből. Ha kérdez se....
ottapont
2017. november 03. 16:01
'Az egész Európai Unió szintjén minden tizedik munkavállaló él a szegénységi küszöb alatt, Romániában viszont ez az arány 2016-ban megközelítette a 20 százalékot.' Nem mondod?! Itteni trolljaink szerint hasítanak gazdaságilag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!