Hinni kell

2017. november 22. 16:23

Ha megnézzük az iskolák, a gyerekek meg a pedagógusok helyzetét, csak az a kérdés: a szemünknek higgyünk, vagy a nyilatkozóknak?

2017. november 22. 16:23
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Lehetne még sorolni a kérdéseket, de fölösleges. A Magyar Hírlapban megjelent interjúból kiderül, a központ szinte mindennel elégedett, tehát nem is óhajt foglalkozni a felmerülő problémákkal. Solti Péter úgy látja, már van egy jó szervezeti keret, és pénzügyi akadálya sincs a fejlődésnek. De mi mást is mondhatna, amikor az emberi erőforrásokat magában foglaló óriásminisztérium feje is mindig optimista? Szerinte az egészségügyben sincs baj. Hogy aztán ezek az emberek a fáktól nem látják az erdőt, vagy csak megszokásból szépítik a helyzetet (értsd: hazudnak), az végül is teljesen mindegy. Az persze feltűnő, hogy láthatóan el is hiszik, amiket állítanak, de biztosan nem lógnak ki a nemzeti együttműködés oly jól működő rendszeréből.

Az meg, hogy az iskola, az oktatás napjainkban még az előző század rosszabb korszakait idézi, nem zavarja őket. A lényeg ugyanis számukra az, hogy olyan embereket neveljenek és tanítsanak, akik megfelelnek az ő elvárásaiknak. Amihez már kialakították a megfelelő irányító szervezeteket.

De ha megnézzük az iskolák, a gyerekek meg a pedagógusok helyzetét, csak az a kérdés: a szemünknek higgyünk, vagy a nyilatkozóknak?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. november 23. 07:39
György! Három gyermekem közül a legnagyobb a másoddiplomájáért tanul, a középső középiskolás, a legkisebb általánosba jár. 16 éve járok szülői értekezletekre. A szememnek hiszek, nem neked.
celoke
2017. november 22. 17:54
Sebes, te inkább húzd be a farkad és lapítva kussolj! "A lényeg ugyanis számukra az, hogy olyan embereket neveljenek és tanítsanak, akik megfelelnek az ő elvárásaiknak." Pontosan ezt akarták a te liberális kedvenceid, amíg hatalmon voltak. Egy érdektelen, elhülyített, a napi két doboz energiaitalnál meg a hétvégenkénti beb...szásnál messzebb nem látó tizenéves nemzedéket kinevelni. Manipulálható birka szavazógép prolinépségnek. És nemcsak az akkor (igen, akkor! és nem most) lezüllesztett oktatás, hanem a liberális maffiakormány szócsöveivé retardált média segítségével is. Elég csak a Big Brother meg a Való Világ főműsoridőben puciskodó és káromkodó tahóira, a Győzikéjükre, meg a többi primitív hülyére gondolni. És az oktatás ügyében valóban a szememnek hiszek, hiszen benne is dolgozok: amióta a te akasztófára való bandádat 2010-ben világgá zavartuk,összességében javult az oktatás és a tanárok helyzete.
zakar zoltán béla
2017. november 22. 17:24
Sebeském, te csak Kadhafi szemfedőjével foglalkozz!
Kanóc
2017. november 22. 17:09
jáájájjájájájájájjj!!! Jáhájj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!