Önfelszámolók

2017. november 16. 07:35

Csak az nem látja, aki nem akarja, hogy Molnár Gyulának annyi szerepe van jelenlegi pozíciójában, mint egy felszámoló­biztosnak.

2017. november 16. 07:35
Megyeri Dávid
Magyar Idők

„Csak az nem látja, aki nem akarja, hogy Molnár Gyulának annyi szerepe van jelenlegi pozíciójában, mint egy felszámoló­biztosnak, aki legfeljebb abban az értelemben minősülhet haladónak, hogy hajlíthatatlanul halad az MSZP eltüntetésének útján.

Ne feledjük: a mostani elnök régebben már előrevetítette pártja majdani megszűnését. Talán úgy gondolja, ha már harminc éve a leépítés, kiárusítás, megszorítás mellett és a fejlesztés ellen vannak, immáron nem maradt más leépíteni- és árulnivalójuk, mint saját mozgalmuk, így ezzel kell beérniük.

Persze van mindennek racionalitása, ha egy másik csoportosulás szempontjából nézzük az agóniát. A Gyurcsány Ferenc elnökölte DK felemelkedése másként nem képzelhető el, mint egyfajta abszurd meseként, amelyben a kishal megeszi a nagyhalat. Ezzel egy füst alatt – az SZDSZ után szabadon – el lehetne sumákolni azt a hatalmas és reménytelenül visszafizethetetlen adóssághegyet is, amelyet az MSZP mind­máig görget maga előtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. november 16. 15:19
Az mszp-ben Molnár Gyula a MESSZIRŐL JÖTT EMBER szerepében tetszeleg.A tagság mit sem változott.Jött egy elvtárs/amúgy jó messziről/és elhitették róla/Lendvai,Kovács,Szekeres,Hiller.................hathatós segítségével/,hogy ő a messiás.Csont nélkül átment. Aztán kiderült a darab bukásra áll.Úgy pártot vezetni nem lehet,hogy mindenkinek megfeleljen. Botka vehemens igenlése MELLETT mások szekerét is tolni/Gyurcsány/ még nagyobb tálentumoknak sem sikerült. A vég BEKÖVETKEZETT!!!
zakar zoltán béla
2017. november 16. 12:17
A rácsember
Mich
2017. november 16. 12:15
"Molnár Gyulának annyi szerepe van jelenlegi pozíciójában, mint egy felszámoló­biztosnak" Csak gyorsan és tisztességes tegye a dolgát!
zolizolizoltan
2017. november 16. 10:46
Olyan országban élünk, ahol a legújabb felmérések szerint is a lakosság 42%-nak az a véleménye, hogy a Kádár-rendszer volt a legjobb rendszer a magyar történelemben. Ezek után még érthetetlenebb, hogy az MSZP vezetői miért hajtják a pártjukat a feloszlatás felé, meglehetősen konok következetességgel. A válaszom: a tolvajprivatizáción megtollasodott oligarchák álbaloldali párvezetői csakis ilyennek tudják magát hazudni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!