Parlamenti csiki-csuki

2017. november 16. 07:32

Az egész választójogi rendszer antidemokratikus, ezért azt nem módosítgatni kellene, hanem eltörölni.

2017. november 16. 07:32
Friss Róbert
Népszava

„A Fidesznek teher mindenféle ellenzék, a párt minden mozdulatát így kellene szemlélni. Azt is, hogy hétfőn az igazságügyi bizottságon sem ment át a választójogi törvény nyolc (nem csak parlamenti) ellenzéki párt által javasolt módosítása, amely arányos és igazságos rendszert akart létrehozni. A kormány nem is értette, hogyan lehetne ezt a méltánytalanságot megtenni fél évvel a választások előtt. Aztán másnap – az ellenzék támogatásával és tartózkodásával, két ellenszavazattal, a szocialista módosítást is támogatva - simán átvitte a Házon a pártfinanszírozás szigorítását, a kamupártok ellehetetlenítését.

Az ellenzék nem tudta, sírjon vagy nevessen, hiszen az egész választójogi rendszer antidemokratikus, ezért azt nem módosítgatni kellene, hanem eltörölni, arányos, kétfordulós rendszerrel felváltani. »Ezért nem szavazhattunk igennel. De nem szavazhattunk nemmel sem, mert a benyújtott konkrét javaslat valós problémát oldhat meg« – magyarázta tartózkodását a Demokratikus Koalíció, ami tökéletesen leírja azt a csapdát, amiben a teljes ellenzék vergődik: vagy elsurrog az orbáni »parlamentarizmus« részleteiben, amivel ha akarja, ha nem, legitimálja a rendszert, vagy felmondja a »láthatatlan szerződés« kényszerét. Kilép a Házból - és éhen hal. Az éltető állami oxigént ugyanis a kormánypárt adagolja, így aztán jól gondolják, akik sunyiságot sejtenek a Fidesz kamupárt-ellenes fellépése mögött (is).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. november 17. 10:19
Malmozás.... Ha búzából sokat arat-- Tele lesz ősszel a garat! De ha kevés, kicsi kéve? Hat köböl se lesz a télre... Az ellenzék úgy járt a választási törvénnyel, mint az egyszeri gazda meg a gazdasszony a kisfiúkkal a kalapvásárlással.... Megy a gazda kalapot venni a legényke fiának, akinél kezdett a kakas kukorékolni hajnalonként. No ahogy mennek, azt mondja a legényke: Apám, már kinőttem a gyereksorból- vegyík nékem egy kalapot. No a gazda megszemléli a fia fejét elindul a kalapos mester szekeréhez. Jön is, kezében a kalappal. Tedd fel fiam! A' meg felteszi a fejére, de biz' csak a két füle tartotta a kalapot, hogy ne csússzék a nyakáig. Idesapám! Nagy nekem ez a kalap! - Nagy az anyád p..ja, Kicsi a fejed! No mennek haza. Meglátta az anyja az új kalapot:Fiam! Hát nagy neked az a kalap!-Mondtam én idesapámnak, de azt mondta: nagy az idesanyám p...a! Kicsi a fejem!-Kicsi az apád f....a! Nagy a kalap! Mert így sem volt jó , Úgy sem volt jó, Sehogyan sem volt a' jó Mert mindig csak Az Ű törvényük Lett vón' jó!
Zsolt75
2017. november 16. 23:18
Ja. A demokrácia megcsúfolása az, mikor nem frissrobi dönti el, ki kormányozzon.
cutcopy
2017. november 16. 19:57
"Az egész választójogi rendszer antidemokratikus, ezért azt nem módosítgatni kellene, hanem eltörölni" Jó ötlet, eltörölni a választásokat.. )
OberEnnsinnen
2017. november 16. 19:56
"Az egész választójogi rendszer antidemokratikus, ezért azt nem módosítgatni kellene, hanem eltörölni. " Helyes! Én is ezt mondom. És vezessük be az ősrégi-patinás, bizonyított brit választási rendszert. Mindenki meg lesz elégedve. Éljen a haza. Mindenki menjen haza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!