Szép új világ: rémlátomás 2022-ből

2017. november 20. 17:56

A Budapest Pride-ot akkortól a Gül Baba sugárúton rendezték, s csakis olyanok vehettek részt rajta, akik már túl voltak a mekkai zarándoklaton.

2017. november 20. 17:56
Csontos János
Magyar Idők

„Czeglédy Csaba kereskedelmi miniszter biztosította az aggódó közvéleményt arról, hogy a kiemelt mecsetépítési programot nem veszélyeztetik az építőanyag-kereskedelem futó anomáliái. Cementből és homokból van bőséggel, az átmeneti kőhiány pedig nincs összefüggésben az országszerte spontán elharapódzó megkövezésekkel. Miután provokatív címkéje miatt a fogyasztóvédelmi hatóság betiltotta a Hunyadi keserűvizet, a kormányülés eltörölte a déli harangszót is, amely sok helyen indokolatlanul akadályozta a müezzineket mindennapi munkájuk lelkiismeretes végzésében. Emiatt mind többen távoztak a napnyugati tagállamok irányába, ami fokozta a nemzetgazdaság akut munkaerőhiányát.

Karácsony Gergely zuglói polgármester a Bosnyák téri piacon csakis halal áruk árusítását engedélyezte. Hungarikumnak minősítették a kukutyini kuszkuszt és az erzsébetvárosi döner kebabot. A politikai élet is megpezsdült. Szaúd-arábiai küldöttség érkezett Budapestre ama gyümölcsöző tapasztalatok átadása céljából, hogy miként lehetne férfi káderekkel feltölteni a vészesen elnőiesedett feminista mozgalmakat. Papp Réka Kingát férjhez adták annak, aki a legtöbb szürkemarhát ígérte érte, s akit természetesen csak a nászéjszakán ismerhetett meg.

A Budapest Pride-ot akkortól a Gül Baba sugárúton rendezték, s csakis olyanok vehettek részt rajta, akik már túl voltak a mekkai zarándoklaton. Az Eurábiai Bizottság az Erasmus-ösztöndíjat átnevezte Evlia Cselebi-ösztöndíjnak, melynek jóvoltából a modern, világra nyitott magyar fiatalok elit nyugat-európai mecsetekben végezhették tanulmányaikat. Szél Bernadett és Szabó Tímea mozgalmat indítottak »Több nőt vezető pozícióba!« jelmondattal. Annyit már sikerült elérniük, hogy a nők is vezethetnek autót, feltéve, ha egy férfi ül mellettük a mitfárerülésen, s a lábuk egy beépített féken nyugszik. Havas Henrik önkormányzati képviselő kezdeményezte, hogy településüket nevezzék át Kisorosziról Kisarabira.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2017. november 21. 15:53
Like :-)
Poszata
2017. november 21. 12:02
Friss és eredeti! Pulicer díjat neki!
HToma
2017. november 21. 10:17
Erőltetett szar.
Valodi
2017. november 20. 23:17
"Szaúd-arábiai küldöttség érkezett Budapestre" - llyen sokára viszonoznák Orbánné és a Tiborcz nevű veje látogatását? Ez udvariatlanság!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!