Lehullott a lepel a Momentum programjáról

2017. október 27. 08:13

Tisztességes, figyelemre méltó munka a 364 oldalas, az élet majd’ minden területére kiterjedő program, mégis az az érzésem, hogy egyszerre mond túl sokat és túl keveset.

2017. október 27. 08:13
Teczár Szilárd
Magyar Narancs

„A 2018-as választásra hirdetett már programot a DK, az Együtt és a Párbeszéd – Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt – is, de ezek közel sem keltettek akkora médiavisszhangot, mint a Momentum október 15-én bemutatott elképzelései. Az ügyes csomagoláson túl ennek nyilvánvaló oka az, hogy a Momentum a legfiatalabb pártként, és centrista, önmagát ideológiával meghatározni nem kívánó tömörülésként mindeddig homályban hagyta a választók előtt politikai arcélét. Ezt a homályt csak részben tudja eloszlatni az Indítsuk be Magyarországot! szlogen mögé helyezett szöveg. Tisztességes, figyelemre méltó munka a 364 oldalas, az élet majd’ minden területére kiterjedő program, mégis az az érzésem, hogy egyszerre mond túl sokat és túl keveset. (...) A többi ellenzéki pártprogrammal összevetve szembetűnő, hogy a Momentum nem közvetlenül a Fidesz-kormányzással szemben határozza meg magát, bár természetesen számtalan helyen bírálja a 2010 után kialakult állapotokat. Ez illeszkedik a párt kommunikációs irányvonalába: eddig sem tartotta fontosnak, hogy a kormány minden intézkedésére feltétlenül és azonnal reagáljon. Ehhez képest érdekes, hogy az alkotmányos visszarendeződésre még mindig ők kínálják a leginkább kidolgozott forgatókönyvet; és általában is az alkotmányossággal foglalkozó Szabad országfejezetet tartom a legerősebbnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balsors
2017. október 28. 07:07
Nem csak a programról, hanem az olimpia ellenes kampányról is lehullt a lepel.
lajkakutyus
2017. október 27. 22:54
Alapíts te is egy pártot hahás hülyegyerek, még kevesen vagytok.
balbako_
2017. október 27. 20:51
A bukott SZDSZ programját lekoppintották felhígítva demagógiával.
Mich
2017. október 27. 20:01
A többi libsibolsináci irigykedik a momókra, mert azoknak legalább van egy programja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!