A katalán analógia

„Jellemző módon a román elemzők többnyire a szeparatizmus veszélyeire összpontosítanak a téma kapcsán; arra, hogy mit jelentene Katalónia egyoldalú kiválása Spanyolország és az Európai Unió jövője szempontjából, milyen folyamatokat indíthatna el a kontinens országaiban, így Romániában is. Ezzel a szemellenzős eszmefuttatással két gond is van. Az egyik: figyelmen kívül hagyja a katalán függetlenségi népszavazáshoz vezető okokat. A másik: az Erdély–Katalónia párhuzam nem csak sántít, hanem nem létezik. Nemcsak azért, mert Székelyföld helyzete teljesen más, hanem mert magyar részről nem merült fel Székelyföld függetlensége. E nélkül nem sok értelme van a párhuzamnak, éppen ezért egyes román »elemzők« a magyar kormány álláspontjának kiforgatásával próbálják alátámasztani a »magyar veszéllyel« kapcsolatos képzelgéseiket.

Ahogy arra számítana lehetett, a román közvélemény árgus szemekkel leste Budapest reakcióját, ami ezúttal sokakat éppen a semlegességével lephetett meg, Orbán Viktor ugyanis azt mondta: a katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában. Mit ír errea bukaresti »elemző«? 

Természetesen azt, hogy »Orbán Viktor Erdélyre gondolva támogatja a katalán szecesszionizmust«. Megállapítását nem Orbán Viktor szavaival támasztja alá – hiszen azzal éppenséggel cáfolná –, hanem a magyar kormányszóvivő megcsonkított nyilatkozatával. Kovács Zoltántól azt idézi, amit nem mondott, vagyis hogy »Magyarország tiszteletben fogja tartani az emberek döntését«. A kormányszóvivő ezzel szemben azt nyilatkozta  a referendum előtt: »Ez a spanyol és a katalán nép belügye, az ő döntésük kell hogy legyen.«”