Egyedül maradtunk

2017. október 27. 09:04

Ezért lesz sikertelen az ellenzék 2018-ban.

2017. október 27. 09:04
Jámbor András
Jámbor András
Mérce

„A politika megszűnt, nem szól az életünkről ez az egész, csak nagy nyilatkozatokról, odamondásokról. A magyar politika oda silányodott, hogy kizárólag nyugatról importált témák, a Fidesz spin doktorai által kreált ügyek, és a szereted vagy gyűlölöd Orbánt doktrína határozza meg. Pont ezért lesz sikertelen az ellenzék 2018-ban. Mert ameddig nem hozza újra létre a politikai szolidaritást, nem teszi újra témává a politikát, nem teszi tétté, hogy mi történik a politikai mondások terén, addig a pillanat uralásának napi menetrendjével fog végigzakatolni rajta a Fidesz média spinje. És már azt se lehet eljátszani, mint 4 éve, hogy bemegyünk bábozni a Kálmán Olgához az egészségügyről.

Ha lenne szolidaritás, lennének ügyek, lennének ezeket képviselő csoportok, újraszületne a politikai téma mint műfaj, akkor megtöltődne tartalommal az is, hogy mit jelent az »Orbán ellen«. Sőt, az lenne az a pont, ahol az »Orbán ellen« sikeres lenne, amikor annyira megtöltődne tartalommal az Orbán-gyűlölet, hogy pontosan tudnánk, azért »nem Orbán«, mert igen a magyar álomra.

És akkor lenne kint ezer ember a kéményseprők tüntetésén, ezrek menetelnének a mentősökkel együtt, mert lenne tétje ennek a politizálásnak. Legalább a saját méltóságunk és a saját életünk.

De ameddig nincs senki, aki ezt megszervezze, aki létrehozzon politikai témákat, aki hitet adjon ezáltal, addig nem csak a kéményseprők és a mentősök maradnak egyedül, hanem mindannyian.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enmar
2017. október 29. 12:22
Jambi! Indíthatnátok új blogot. Legyen na neve: ce.hu
Szőke Ciklon
2017. október 29. 09:12
Azért lesz sikertelen, mert a magyar emberek nem kérnek a ti gyűlölködésetekből, a hazúg rágalmazásaitokból, a mocskolódásotokból, a hiteltelen, igérgető politikusaitokból, és mert látják, érzik, hogy mi a valóság. Ti, balliberális firkászok, megmondó emberek, leamortizálódott szakértők szítjátok azt a tűzet, amiben a bal oldal porrá ég.
Akitlosz
2017. október 28. 22:25
Szegény Huba lassan beleőrül a politikába. Ha ezt a sok energiáját a kettős mérce helyett hasznosabb dolgokra fordítaná ...
Text adósság
2017. október 28. 08:30
Egyedül maradtunk az ÁVH-val Tibor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!