A gyurcsányi záradék

2017. október 10. 14:13

Álláspontja mit sem változott 13 év alatt, talán csak annyit, hogy a sokat emlegetett „23 millió román” helyett ma már „csak” a pár milliós határon túli magyarokkal, magyar állampolgárokkal riogat.

2017. október 10. 14:13
Fábián Tibor
Magyar Idők

„Csak záradékkal volt hajlandó aláírni Gyurcsány Ferenc az ellenzéki pártok választási törvényjavaslatáról szóló megállapodást. A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet azzal, hogy azok a magyar állampolgárok is szavazhassanak, akik nem élnek életvitelszerűen Magyarországon. 

Egy későbbi, pártszóvivői magyarázatban még hozzáteszik, hogy a kikötést a DK nem azokra vonatkoztatja, akik tartósan külföldön dolgoznak, hanem a határon túl élő magyar állampolgárokra. Helyben vagyunk. Vannak emberek, akik saját rossz döntéseik fogságában vergődnek. Ezek egyike Gyurcsány Ferenc, aki Facebook-bejegyzésében még meg is lepődik és megrökönyödve panaszolja világgá, hogy az ellenzéki nyolcak közül csak ők képviselik ezt az álláspontot. Gyurcsány Ferenc órája megállt 2004. december 5-én.

Álláspontja mit sem változott 13 év alatt, talán csak annyit, hogy a sokat emlegetett »23 millió román« helyett ma már »csak« a pár milliós határon túli magyarokkal, magyar állampolgárokkal riogat. Nehogy szavazatukkal romba döntsék, értsd: rossz kezekre bízzák a magyar nyugdíjrendszert, oktatást és adószabályokat. Elegáns lett volna, ha a fenti záradék meg sem születik. Elegáns lett volna hallgatni, most az egyszer nem szólni, akár úgy is, hogy az ajkába harap a jó Fletó, hadd fájjon. De sajnos Gyurcsány Ferenc nem tud kibújni a bőréből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. október 11. 08:51
Szélhámos magyargyűlölő! Szégyen, hogy még mindig politikai tényező.
Maddox
2017. október 10. 22:42
A magyargyűlölet, a hazánkat elfoglaló román ésatöbbi söpredéknek való drukk még mindig megér pár százalék szavazatot. Ez az igazán szomorú, nem az, hogy egy ilyen hülye van.
még fokozza
2017. október 10. 15:25
Hazudik, de legalább nem lop. Meg nem költ közpénz milliárdokat stadionra.
nagykata
2017. október 10. 14:49
15 éve megmondtam, hogy GyF maga az szdsz. Most is így gondolom, hozza a kötelezőt. Van rá igény, ezek ilyenek. De én örülök neki. Ő az élő emlékezet, neki köszönhetően százezrek nem tudják azt mondani, hogy az már a múlt, lépjünk túl rajta, stb., és neki köszönhetően látszik mennyire töketlen a magyarországi baloldal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!