Elkerülhetetlen? Szükséges? Kívánatos?

2017. szeptember 27. 14:19

A Nemzetközi Migrációs Szervezet tipikus példája annak, hogy egy jó cél érdekében létrehozott társaság hogyan válik az emberi jogi fundamentalizmus zászlóvivőjévé.

2017. szeptember 27. 14:19
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Mozgástér

„Az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága mellett van az ENSZ-nek még egy kapcsolódó szervezete, mely – és itt most felmutatjuk a szarkazmustáblát – természetesen nem bátorítja, nem szervezi és nem támogatja a tömeges migrációt: a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM). Hiszen az alávaló és ordas állításokkal szemben, melyek szerint a napjainkban tapasztalható bevándorlási hullám mögött az embercsempészek, a »civil jogvédők« és egyes nemzetközi szervezetek tevékenysége, illetve együttműködése áll, az IOM saját bevallása szerint pusztán az »emberséges és rendezett migráció támogatásán« dolgozik. Szerintük a tömeges migráció hozzájárul a gazdasági, szociális és kulturális fejlődéshez, ezért erőt és pénzt nem kímélve – 8400 emberrel, évi 1,5 milliárd dollárból – dolgoznak álmaik megvalósításán (az IOM-nek sajnos 1992 óta Magyarország is tagja – ideje lenne ezt felülvizsgálni).

A szervezet tipikus példája annak, hogy egy amúgy jó és legitim cél érdekében létrehozott társaság hogyan válik a banális emberi jogi fundamentalizmus zászlóvivőjévé. Az IOM-et ugyanis 1951-ben alapították, hogy a II. világháború következtében országukat elhagyni kényszerülő európai állampolgárok számára segítsenek új hazát találni. Ezen szükséges és valóban nemes célból mára persze az lett, hogy nem egyféle reaktív jelleggel segítik a valódi menekülteket, hanem proaktívan kifejezett szolgáltatásokat és tanácsokat adnak úgy általában a migránsoknak – figyelmet fordítva természetesen a »gender dimenzióra is«. (Valahogy nem lepődtem meg azon, hogy hogy az IOM tanácsadó testületében helyet foglal az Open Society Foundation képviselője). Sőt, tevékenységük fókuszába a potenciális hazatérés támogatása helyett a korlátok nélküli vándorlás lehetőségének propagálása került.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. szeptember 28. 04:55
Sajnos Szántho úrnak teljesen igaza van. Legjobban egy kis példával tudom ezt bemutatni. 1985-ben NO-ban a nyelviskolában osztálytársunk volt egy iráni fiatalasszony, akinek sikerült a khomeini iszlám államból elmenekülnie. Foglalkozása tanárnő, angolt és irodalmat tanított - ismerte és kedvenc külföldi költője Petőfi volt - gondolkodása liberális. Elmesélte, hogy őt és a férjét Teheránban letartóztatták, mert egy padon ülve fogták egymás kezét. Őt szabadon engedték, barátok segítségével jutott el Európába, sajnos a férjéről nem tud semmit. Biztos vagyok benne, hogy ez a hölgy tökéletesen integrálódott, és ma ki van téve annak, hogy ami elől menekült, az itt NO-ban ismét utól érte, mégpedig mind azok segítségével, akik szájukat rongyosra beszélik a "demokrácia, liberalizmus" és hasonló szolamokkal. A Youtubon találni több információt olyan muszlimoktól, akik, mint liberális gondolkodók, beilleszkedtek a német társadalomba és most döbbenten nézik, hogy NO teljesen elárulja őket, egy mindent felülíró "emberi jogok" mantrájában.
Name7
2017. szeptember 27. 19:44
Miért? Valótlanságot állít?
Mich
2017. szeptember 27. 15:16
"A Nemzetközi Migrációs Szervezet tipikus példája annak, hogy egy jó cél érdekében létrehozott társaság hogyan válik az emberi jogi fundamentalizmus zászlóvivőjévé"... ...egy kis Soros-segítséggel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!