Példaképünk, Amerika

2017. szeptember 20. 07:15

Az amerikai történelem átírása is Soros „tankönyvei” alapján zajlik. Ráadásul a milliárdos spekuláns nyíltan utcai zavargásokat szervez és finanszíroz a törvényesen megválasztott elnök ellen. S Trump nem tesz semmit.

2017. szeptember 20. 07:15
Máté T. Gyula
PestiSrácok

„Trump tavaly még azt mondta, hogy nem lesz több demokrácia-export, mert drága és értelmetlen. Ugyanez néhány órával ezelőtt az ENSZ-ben így hangzott: »Venezuelában elfogadhatatlan a helyzet. Nem maradhatunk tétlenek. Szomszédos országként és felelős barátként célt kell felmutatnunk a venezuelaiak számára: visszaszerezni a szabadságukat, sínre tenni az országot és visszanyerni a demokráciát!« Barack Obama és Hillary Clinton sem mondhatta volna szebben.

S végezetül egy »apróság«: Trump a kampányban tevékenységének megfelelően kezelte George Sorost. Ma már szó sem esik róla. Az amerikai külügyminisztériumban ugyanazok ülnek, akik levezényelték Bush és Obama ámokfutását. Az amerikai történelem átírása is Soros »tankönyvei« alapján zajlik. Ráadásul a milliárdos spekuláns nyíltan utcai zavargásokat szervez és finanszíroz a törvényesen megválasztott elnök ellen. S Trump nem tesz semmit.

Elnézést mindenkitől, aki még mindig a »reményt« látja Donald Trumpban, és a fenti sorok bántják várakozásaiban. De pillanatnyilag ez az Amerika semmivel sem különb, mint amit elátkoztunk az elmúlt években. Ez még mindig a washingtoni és New York-i píszí »véleményalkotó« elit, a multinacionális konszernek Amerikája, amely ránk akarja kényszeríteni hamis értékeit és érdekeit.

Trump tegnap a nemzetállamok felébresztésének szükségességéről is beszélt. Ez szintén szép gondolat. Kilenc hónapnyi elnökség után igazán el is lehetne kezdeni az Amerikai Egyesült Államokban. Hajrá, Mr. Trump!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. szeptember 20. 19:12
Nem Venezuelában van a Föld lítiumkészletének döntő hányada?
Ultima Ratio
2017. szeptember 20. 10:28
Nehéz lehet a tükörbe nézni ennyi hányadék propaganda összehazudása után, de gondolom idővel megszokja az ember.
Nori70
2017. szeptember 20. 09:59
Gyugyu buta, de legalább szorgalmas.
krakken96
2017. szeptember 20. 09:13
nincs találka Orbánnal és máris rossz az elnök... pedig én megmondtam,hogy Amerika az nem kismiska. az alkotmányukon évekig dolgoztak,nem 2 hétig és kb. 20 módósítást hajtottak végre 200 év alatt,a Fidesz mennyinél is tart 7 év alatt? az elnök 10%ban számít. volt nekik Ku Klux Klános elnökük is,Trumpot is letudják szerelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!