Szövegértők

„A Jobbik ötlete, a választójog iskolai végzettséghez és/vagy az írás-olvasás tudásához kötése nem ragadta magával a közvéleményt. Bár a vitázó felek szidalmazzák egymást vitézül, inkább csak megszokásból teszik, maga a disputa meglehetősen lagymatag. Talán élénkebb lenne, ha pontosabban meghatározzák a kizárandók körét, egyelőre ugyanis slampos a definíció. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az iskolázatlan emberek között mennyi természetes intelligenciájú, kiváló ítélőképességű személyiség akad. Ellenben a végzettség a legkevésbé sem garantálja, hogy az adott egyén képes lesz helytálló vélemény megalkotására.

 Korunk népbetegsége a funkcionális analfabetizmus. A betűk ismerete ellenére sokan nem rendelkeznek az értelmes írás és olvasás készségével. Itt nem a számítógépfüggő, életidegen ifjakról van szó. Hanem azokról a kvalifikált kiválóságokról, akik diplomájuk, sőt doktori fokozataik ellenére sem értik, amit olvasnak, képtelenek felfogni egy szöveg valóságos tartalmát. Márpedig ha a választói cenzus kiindulópontja a funkcionális analfabetizmus lenne, nem lenne szabad urnákhoz engedni a politikai elit színét-javát, de jórészt azt a réteget sem, amely elvileg írni tudásából él, és rendszeresen a véleményével kérkedik. A politikai elemzőket, a tanácsadókat, az újságírókat. Ezek többsége látványosan nem érti a másik mondandóját. De nem elég, hogy nem érti, küldetésének tartja, hogy a másik szavait félreértse, félremagyarázza, tévesen interpretálja. Persze ez sem meglepő, hiszen a magyar nyelv legelemibb szabályaival sincsenek tisztában. Általában nem ismerik a feltételes módot. Ha egy nem kívánt esemény bekövetkezése valamely feltétel teljesüléséhez kötött, akkor nem az eseményt kell kárhoztatni, hanem a feltétel teljesülését elkerülni. Egy egyszerű példával illusztrálva a tételt: Józsika azt mondja Pistikének, ha megütsz, orrba váglak. Erre Pistike rohan árulkodni, hogy Józsika orrba akarja őt vágni. Ez így lehangolóan primitívnek hat, pedig a honi politikai viták sokasága effélék nyomán robban ki, ezen a nívón zajlik. A vitázók többségének a szavak jelentéséről csak egészen halvány sejtései vannak. Néhány kirívó, de rendszeresen visszatérő példát említve: a hazugság nem azonos a tévedéssel, a vád a rágalommal, a tagadás a cáfolattal.”