Vonalban

2017. augusztus 17. 07:18

A terrorizmus napjaiban mindennél nagyobb szükség lehet erre, nem is beszélve arról, hogy, Soros György ügynökei is szinte mindenütt ott vannak.

2017. augusztus 17. 07:18
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Az ellenséges aknamunka újabb megnyilvánulása, hogy némelyek azzal vádolják pártunkat és kormányunkat: újjá akarja éleszteni a K vonalat. Vagyis azt a különleges kommunikációs hálózatot, amelynek segítségével a kiválasztottak zárt telefonrendszeren beszélgethettek egymással. Erről szó sincs. Igaz, fejleszteni akarnak egy nem nyilvános, vezetékes telefonszolgáltatást, de csak azért, hogy az állami és kormányzati szervek biztonságosan tarthassák a kapcsolatot. A terrorizmus napjaiban mindennél nagyobb szükség lehet erre, nem is beszélve arról, hogy, Soros György ügynökei is szinte mindenütt ott vannak. Csak hála és köszönet illeti Semjén Zsoltot, aki a titkos csatorna terveit jegyzi. A méltán népszerű KDNP méltán népszerű miniszterelnök-helyetteséről pedig igazán senki sem hiheti, hogy az ötvenes évek népnyúzó pártvezetője, Gerő Ernő példáját követi. Az egykori K vonal kiépítése ugyanis az ő nevéhez fűződik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. augusztus 17. 19:43
"Soros György ügynökei is szinte mindenütt ott vannak." Ráadásul ne felejtsük Soros az anyagiakat sem sajnálja tőlük. Épp a minap hallottam, hogy sok Soros-bérencenk egy másik számlát kellett nyitnia, mivel az előzőre már annyit utalt Soros, hogy a bank nem tudta a további összegeket rákönyvelni.
zakar zoltán béla
2017. augusztus 17. 10:42
3333333333333333333333333333333!333333/ ki a párod?
Antigoné
2017. augusztus 17. 09:32
Rettegjetek csak, nekünk nincs mitől.
Berecskereki
2017. augusztus 17. 08:39
Sebes György csúsztat. Aki pedig csúsztat, az nem mond igazat. 1998. március előtt működő K-vonla (közvetlen vonal) politikai célt szolgált. A K-vonal jogosultságról formailag a kormány határozott, ténylegesen a párt központi szerve. A párt vezetői, a minisztertanács tagjai, megyei párttitkárok, a fontosabb lapok főszerkesztői, vállalat- és szakszervezeti vezetők részesedtek a (telefon) rendszer előnyeiből. K-vonalon – ellentétben a városi telefonokkal –gyorsan kapcsolatba lehetett kerülni a hívott féllel. 1998-ban ez ugyan megszűnt, de továbbra is működtettek közvetlen vonalat az államigazgatásban, közigazgatásban. A szolgáltatást a kereskedelmi szolgáltatók végezték, végzik ma is. Ezt változtatná meg a mostani kormányhatározat, oly formában, hogy kibővítenék az igénybe vevők körét és egy erre a célra létrehozott állami szolgáltató végezné, biztosítva a titkosságot. Erről szól a Kormány 1511/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat. A kormányhatározat rendelkezik az igénybe vevők köréről is. Idézet a kormányhatározatból: A Kormány 1. a) egyetért azzal, hogy a központi államigazgatási szervek és területi szerveik, a fővárosi és megyei kormány-hivatalok, az állami fenntartásban, illetve tulajdonban álló egészségügyi intézmények, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására feljogosított egyéb szervezetek vagy személyek, valamint a rendvédelmi szervek (a továbbiakban együtt: szervek) számára – ide nem értve az általuk működtetett hálózatokhoz kapcsolódó infokommunikációs környezet vonatkozásában az elkülönült hírközlési tevékenység végzésére jogosult szervezeteket – nem nyilvános, helyhez kötött telefonszolgáltatást a jövőben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ) nyújtson; b) az a) alponttal összhangban javasolja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, az Országos Bírósági Hivatal és a bíróságok vezetőinek, hogy e szervek részére nem nyilvános, helyhez kötött telefonszolgáltatást a NISZ nyújtson; Forrás: Magyar közlöny 18315 oldal http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK17129.pdf Ebbe belemagyarázni a Gerő féle elképzelést, megvalósítást igencsak fóbiás attitűdre vall.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!