A Nyugat alkonya és az Orbán–Putyin-viszony

2017. augusztus 25. 16:43

A Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. A cél az itthoni bázis kielégítése, és ez megér minden, a nemzetközi porondon ránk kiosztott büntetést.

2017. augusztus 25. 16:43
Radnóti András
HVG

„Magyar részről kevésbé nyilvánvaló, hogy mi motiválja a barátkozást Putyinnal. Ami halovány remény volt gazdasági haszonra az oroszokhoz való közeledésből, az az elmúlt években a szankciókkal és Oroszország meredek gazdasági lejtmenetével lényegében szertefoszlott. (Már a tízmilliárd eurós paksi hitel finanszírozása is kérdéseket vet fel Moszkvában.) Orbánnak nyilván nincsenek illúziói a magyar népesség nyugati elkötelezettségét vagy az EU-s források helyettesíthetetlenségét illetően. Egyensúlyozni próbál – ezt tudják a Kremlben is –, de nyugati elköteleződésünk fényében az egyensúlyozás állandó kompenzációt jelenthet csupán. Ahogy nyilván tudja azt is, hogy a magyar tárgyalási pozíció rendkívül gyenge, legyen szó akár gázról, akár a metróról, akár Paksról, éppen mert a vendégszeretetünkön – és annak szimbolikus jelentőségén, az egység megbontásán – kívül semmit sem tudunk adni az oroszoknak.

Persze Orbánnak is származhat némi belpolitikai haszna a kapcsolat szimbolikájából. Szeretjük vagy sem, Putyin nemzetközi popsztár, és aki vele mutatkozik, egyszerre remélhet haragot és bámulatot. A konkrét kontextusban pedig – amelyet »Brüsszel« és egyéb, a határainkon túli, a maguk megfoghatatlanságában rendkívül hasznos ellenségek kérlelhetetlen ekézése fémjelez, és amelyben nyugati vezetők szinte soha nem látogatnak Budapestre – nem árt egy erős barát.

A belpolitikai aprópénzre váltható, és a nyugatról jövő kritikával szembeni védekezést segíteni hivatott lózungok sorába tartozik a híd-szerep, amelyet Orbán Magyarországnak szán. Politikai abszurdum természetesen, hogy a magyar kormány szolgáljon mediátorként a Nyugat és Oroszország között; a Nyugat magállamai és az oroszok a saját csatornáikon kommunikálnak. De ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. A cél az itthoni bázis kielégítése, és ez megér minden, a nemzetközi porondon ránk kiosztott büntetést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 27. 21:26
.
noMores
2017. augusztus 26. 02:01
Ismétlen az egybites birkát: "Hát nem értitek, hogy a dzsúdószövetség meghívására érkezet??" Miniszterekkel. Orbánhoz. A "tábor" sajnos végtelenül ostoba, buta prolik gyülekezete:(
Finta László
2017. augusztus 25. 22:57
A magyar külpolitika évszázados kudarcok szüntelen sora. Megdöbbentő ügyetlenség és – minő fájdalom kimondani! – becstelenség a szövetségesi politikában; áthidalhatatlan szakadék tátong a gondolataink és a szavaink, a vágyak és a reális lehetőségek megfontolása, a nagy szólamok és az aprócska tettek, a cirkalmasan hömpölygő szóáradat és a lanyha cselekvés között. A mi országunk az önmaguk tengelye körül forgó, szüntelenül harsogó törpe Herkulesek hazája. A következmény: oktalan derűlátás, túláradó nemzeti önbizalom, a „kultúrfölény” önsorsrontó önhittsége – a kellő önismeret teljes hiánya. A nyilvánvaló vereség utáni acsargó sértettség újfent eluralja a magyar lelket és az „egyedül vagyunk az ostromlott erődben” felelősségét ismét a „Nyugatra” toljuk, eközben árulókat és ellenségeket keresünk minden sötét sarokban, amely után mindig valamiféle kozmikus magányosság érzete és a felénk soha semmilyen jóindulatot nem mutató keleti behemótnak való törleszkedés és kiszolgáltatottság következik. További részletekért kattintsanak ide: http://reakciosreflexiok.blog.hu/2017/08/25/vigyazo_szemetek_bukarestre_vessetek
tango47
2017. augusztus 25. 17:57
Érdekes, hogy ennyi űberokos posztoló ír a HVG-be és mégis mennyire szar és hiteltelen lett az egykor szebb napokat látott hetilap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!