Lombikvihar – Gondolatok a mesterséges megtermékenyítésről

„Végül, de nem utolsó sorban rövid idő és kevés esetszám áll még rendelkezésünkre ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük: a lombikbébik tömegei és az ő utódaik az átlagnak megfelelően egészséges felnőttekké válnak, és nem gyakoribb körükben a genetikai betegségek kockázata. A lombiktechnika ugyanis mindennek nevezhető, csak kíméletes technológiának nem – sem a kihordó anya, sem az így fogantatott ember szempontjából. Tudom, ezeket a sorokat olvasva felszisszennek, sőt, talán meg is haragszanak rám azok a szülők, akik úgy vélik, hogy az így fogant gyönyörű, aranyos kisgyermekük minden ellenérvet és fanyalgást már önmagában lesöpör az asztalról.

Ők az az embercsoport, akik rengeteg lelki gyötrelmen, reménykedésen, kétségbeesésen, fizikai fájdalmon, megalázó szituáción mentek át. Tiszteletet és együttérzést érdemelnek (és követelnek is) emiatt – ugyanakkor be kell látnunk (és nekik is be kellene látniuk), hogy soha nem lesznek képesek objektív véleményt mondani ebben a témában. Aki nap mint nap dédelgetheti régóta vágyott gyermekét, soha nem fogja azt mondani, hogy bármi aggályos lehet a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban (akár erkölcsileg, akár tudományosan). Soha nem fogja beismerni, hogy esetleges rossz hozzáállása („nekem jár a gyerek”) erkölcsileg aggályos lehet, ehelyett arra fog hivatkozni, hogy bolond lett volna nem kihasználni a tudomány kínálta lehetőségeket. (Az önző birtoklásvágy egyébként személyiség- és nem helyzetfüggő, a természetes szülőkre is jellemző lehet.) Az átélt szörnyűségeket, saját testében a hormon- és egyéb kezelések okozta (esetleg tartós) károsodásokat bagatellizálni fogja a megnyert eredmény fényében. Mindvégig reménykedni fog, hogy ez a természetestől drasztikusan eltérő megtermékenyítési módszer semmilyen kárt nem okoz gyermekének, ha mégis erre utaló jeleket tapasztal, hajlamos lesz azokat bármi másnak tulajdonítani. Ilyenek vagyunk mi, emberek: a végsőkig ragaszkodunk és mentjük saját tetteinket, véleményünket. Fontosnak tartom, hogy az egyház döntéshozói meghallgassák azokat a szülőket, akik gyakorló hívőként megküzdöttek erkölcsi aggályaikkal, és a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Érveiket érdemes mérlegre tenni, nem pedig egyszerűen lesöpörni az asztalról.”