Soros belehúz

2017. augusztus 16. 06:53

Egy amerikai állampolgár eurómilliókból egyes európai országok választások nyomán alakuló, neki nem tetsző politikájának megfordítását pénzeli az unió központjában.

2017. augusztus 16. 06:53
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Úgy állunk, hogy akárcsak a kerítés esetében, az elmúlt hetek, napok hírei ismét kínos helyzetbe hozzák a kormánnyal szemben állókat. A tények ugyanis igazolják a kormányzati félelmeket. Körvonalazódik: itt bizony egy nagyon eltökélt és piszkosul gazdag figura demokratikus módon megválasztott kormányok ellen ténykedik. 

Brüsszelben ugyebár visszajáró vendég, puszival köszöntik a »nagy migránsbetelepítőt«, ám most Soros, fogalmazzunk úgy, rátett egy lapáttal. Potom 1,3 millió euróból összehozott egy »civil« hálózatot, és nekiláttak az aknamunkának. Hazánkból a TASZ volt szíves csatlakozni a társasághoz, amelynek célja, hogy a »rossz útra tért« uniós országok ellen minél hatékonyabbá tegye a központi fegyelmezőrendszert. Értsd: ha szívózol a migránsokkal, család- és nem genderbarát politikában gondolkodsz, támogatod a gyermekvállalást, büntetést kérnek a fejedre. Elintézik. Valahogy. A Liberties elnevezésű banda például a civiltörvény kapcsán nyílt levélben folyamodott a már emlegetett Timmermanshoz, és láss csodát, néhány napon belül kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. Összefoglalva: egy amerikai állampolgár eurómilliókból egyes európai országok választások nyomán alakuló, neki nem tetsző politikájának megfordítását pénzeli az unió központjában. Önállótlanság, Brüsszel a neved!

De Soros nem tétlenkedik választott hazájában, az Egyesült Államokban sem. Minap látott napvilágot, amit igazából mindig is tudtunk-sejtettünk, hogy Washingtonban sem sajnálja a zöldhasút az ott lobbizásnak titulált befolyásolásra. A The Washington Free Beacon nevű konzervatív portál írta meg, hogy a spekuláns által gründolt Open Society Policy Center 2012 óta 41,6 millió dollárt szánt erre, s az összegből jutott bőven arra is, hogy a magyar civiltörvény s így lényegében az Orbán-kormány elleni fellépést harcolja ki az illetékes minisztériumnál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2017. augusztus 16. 18:50
Jó ez így. Ha mást nem is ért el Magyarország Sorossal kapcsolatban de azt igen, hogy már nem tud a rohadék csak úgy suttyomban aljaskodni, már rajta a fél világ szeme. Végre figyelik, végre írnak róla és nem csak a fizetett hirdetésekben áradoznak róla.
Mich
2017. augusztus 16. 13:09
Igen, készül a Nagy Összecsapás... - egyik oldalon: Soros + a lefizetett EU-bürokraták + Soros janicsárjai + a Libsi+bolsi+náci Katyvasz... - másik oldalon: a Fidesz + a magyarok (nagy) többsége A döntő kérdés: melyik következik be előbb, az áprilisi választás (amit toronymagasan a Fidesz nyer meg), vagy a magyarok lenyomása...?! Szerintem a harc kemény lesz, de a magyar kormány és a magyarok kitartanak - nem csak áprilisig, de az után is. A Katyvasz meg elolvad és lefolyik a csatornába.
madarasi.abel
2017. augusztus 16. 09:35
"egy amerikai állampolgár eurómilliókból egyes európai országok választások nyomán alakuló, neki nem tetsző politikájának megfordítását pénzeli az unió központjában." na, vesézzük egy kicsit. - Soros magyar állampolgár is. - a választások nyomán alakult politikát is bármikor lehet kritizálni, annak megváltoztatása ellen ügyködni (ezt hívják demokráciának (nem, nem csak azt, hogy négyévente rajzolunk egy x-et egy fecnire)) - pénzelni egy szervezetet addig nem bűn, míg maga a szervezet betartja a törvényeket. (avagy: hány eljárás indult eddig Soros és a "szervezetei" ellen mondjuk itt, Magyarországon?) - egy emberről van szó. Akkora erőnek beállítani, amelyik képes valódi fenyegetést jelenteni a magyar állam berendezkedésére, az nem botorság, hanem egyszerű idiotizmus. Lári-fári, mondaná feri. de minek próbálok én veletek ÉRVELNI...
madarasi.abel
2017. augusztus 16. 09:24
Te pöcs. Magyarország többet költ Amerikában lobbizásra, mint Soros bármikor is. Magyarország több pénzt ad a CÖF-szerű szatelit ngo-knak, mint Soros bármikor is Magyarországnak hadserege, bírósága, rendőrsége van, aki fel tudna lépni, amennyiben Soros törvénytelen dolgokat követne el nálunk. De ezek semmit sem számítanak. Viszont Soros Soros Soros Soros Soros Soros
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!