A Fidesz fél tőlünk

2017. augusztus 25. 11:26

Az Orbán-rendszer leváltása és Magyarország újjáépítése időbe fog telni, és kemény munka eredménye lesz. De a végcél minden pillanatért kárpótolni fog. Interjú.

2017. augusztus 25. 11:26
Fekete-Győr András
Fekete-Győr András
168 Óra

Janisch Attila filmrendező a Magyar Narancsban azon lamentál, hogy kellene végre egy momentumos program, és akkor egyre kevesebben tanakodnának azon, a párt vajon nem Orbán kreálmánya-e.

 Máskor meg azzal vádolnak minket, hogy mi voltunk azok, akik megfosztottuk Orbán Viktort legféltettebb álmától, az olimpiarendezéstől. Aláírásgyűjtésünk a rendszeren élősködő garnitúrától pedig elvette a gigantikus lopás lehetőségét. Azon dolgozunk becsülettel és alázattal, hogy megmutassuk október 23-ig, miként képzeljük el a másnapot Orbán bukása után. A Fidesz fél tőlünk, a propagandalapok folyamatosan igyekeznek befeketíteni bennünket, de hidegen hagy minket, a mi lelkiismeretünk tiszta, a szívünk és az eszünk pedig a helyén.

2018-ban akarják leváltani Orbánt, vagy egyelőre csak építkeznek?

Az első adandó alkalommal.

 Ez politikus válasz volt.

Az Orbán-rendszer leváltása és Magyarország újjáépítése időbe fog telni, és kemény munka eredménye lesz. De a végcél minden pillanatért kárpótolni fog. Ezen az úton elindultunk.

 Elodázhatja a lehetőséget, hogy még egyéni körzetekben sem hajlandók visszalépni mások javára. Az ellenzék pártjai, még ha közös listát nem alkotnak is, de mintha abban egyetértenének, hogy egyéni körzetekben vissza kell léptetni jelöltjeiket az esélyesebb javára. A mostani felállásban egy jobbikos, egy közös ellenzéki és egy momentumos állhat majd szemben a kormánypárti aspiránssal. Így megoszlanak az ellenzéki szavazatok, nyerhet a jelenlegi hatalom.

Aki szeretne kormány- és rendszerváltást, az előbb győzze le a politikai apátiát. Az ellenzéki pártok hét évig küzdöttek, hogy ezt elérjék. Sajnos eredménytelenül. A Fidesz most is ugyanott áll, ahol korábban. Az elmúlt hét év legsikeresebb politikai kezdeményezése a Momentum Nolimpia-aláírásgyűjtése volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. augusztus 27. 17:20
FeGyőr! Eddig csak ártani, rombolni tudtatok! Semmi indokotok erre az önteltségre, épeszű ember nem fog rátok szavazni.
zolka50.50
2017. augusztus 27. 13:48
Ez a buzzant összetéveszti az undort a félelemmel.
Jenn
2017. augusztus 27. 10:00
Az olimpiát ne emlegesd, az egy csúnya hiba volt részetekről. Nem így és nem ilyen későn lellett volna lépni. A gáncsolás egy futóversenyen sem jó megmozdulás! Hány éves is ez az észlény? És mit tett le eddig az asztalra? Van munkája? Dolgozik? Van családja? Gyerekei? Háza, autója, nyaralója, bármi amit nem a szülők hoztak neki össze? Na, az ilyen nekem nem tud mondani semmit!
Anonymtalan
2017. augusztus 27. 09:28
B+! Fegyőr! Már Vona hülyeségeit plagizálod! Ennyit érsz: Gyurcsányét felülmúló ego, nagyon nagy pofa a szokásos nulla derivált tudással!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!