Balkáni rablókapitalizmus egy focimeccs árnyékában

2017. augusztus 14. 11:29

Hazafelé a repülőtér VIP-bejáratánál épp egy tehéncsordát hajtottak át előttünk az úton.

2017. augusztus 14. 11:29
Beke Károly
Portfolio

„Ha az ember a szkopjei Nagy Sándor Repülőtérről a macedón főváros felé autózik, akkor kicsit úgy érezheti magát, mint a nyolcvanas évek Budapestjén a szó szerint fapados, legalább 40 éves leharcolt buszokkal és az első ránézésre is lepukkant gépjárműparkkal. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy hazafelé a repülőtér VIP-bejáratánál épp egy tehéncsordát hajtottak át előttünk az úton, akkor még szürreálisabb a kép.

Persze az elmaradottság nem is meglepő annak fényében, hogy Macedónia gyakorlatilag 2001 óta folyamatosan polgárháború-közeli állapotban van, az utóbbi két évben megint fellángoltak az ellentétek, többezres utcai tüntetések voltak, így az éppen aktuális kormánynak kisebb gondja is nagyobb volt, mint a gazdaságot és az infrastruktúrát fejleszteni.

A fentiek miatt volt talán elsőre furcsa, hogy 2015-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Szkopjénak ítélte a 2017-es Szuperkupa-döntő megrendezését. A jó hír, hogy az utóbbi hónapokban részben nemzetközi nyomásra normalizálódott a helyzet a macedón főváros utcáin, a Real Madrid-Manchester United meccsnek azonban így is voltak árnyoldalai.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2017. augusztus 14. 12:44
főleg az volt az árnyoldala, hogy a ManU kikapott:-((((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!