Orbán lényegtelen, a rendszere fasiszta

2017. július 07. 16:39

Elég végignézni, ahogy az Orbán-rendszer törvényalkotási gyakorlatában szép folyamatosan szaporodnak azok a törvények és rendeletek, amelyek azt példázzák, hogy lehetséges csoportos jogfosztás is.

2017. július 07. 16:39
Lévai Júlia
HVG

„Szerintem az, hogy Orbán személy szerint fasiszta-e, meglehetősen érdektelen kérdés, az igazi dilemma az, hogy a rendszere, amelyet ma elviselni kényszerülünk, miképp viszonyul a szóban forgó politikai filozófiához. Ez ügyben a magam részéről a következőket látom:

 A klasszikus fasizmus jellemzője, hogy az állam vezetői a nemzetet olyan morális egységnek tekintik, amelyet a nemzeti mítoszok és a nemzet nagyjainak tisztelete tart össze. Kell idézni ennek evidenciájához Orbán beszédeiből, az általa megrendelt filmek és festmények, satöbbik témáiból? Nem fárasztom vele se magamat, se a T. Olvasókat.

(...)

Elég végignézni, ahogy az Orbán-rendszer törvényalkotási gyakorlatában szép folyamatosan szaporodnak azok a törvények és rendeletek, amelyek azt példázzák, hogy lehetséges csoportos jogfosztás is, kifejezetten a magasabb rendűnek állított nemzeti érdekre hivatkozva – ez a fasizmusnak szintén az egyik legfontosabb jellemzője. Meg lehet nézni, hogyan büntette, bélyegezte meg a Fidesz-kormány először a hajléktalanokat, majd vetette vissza a rokkantakat az addiginál jóval rosszabb körülmények közé, sújtotta a melegeket a házasodás tilalmával, lehetetlenítette el idén márciustól a megváltozott munkaképességűek, legutóbb pedig a tanulási nehézségekkel küzdők életét, nem is beszélve a menekültekről, egyúttal a tipikusan fasiszta akaratkultusz szellemében. (Lásd például Lukács György Nietzsche és a fasizmus című, 1945-ös tanulmányát is.) A felsoroltak jellemző tulajdonságai ugyanis a fasiszta szemléletmód szerint nem egy-egy speciális adottság vagy egy állapot jelzései, hanem az akaratgyengeség kifejeződései. A hajléktalanok, a rokkantak, a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők, a tanulási nehézségekkel küzdők és a melegek szedjék össze magukat, és mindaz, amiben eltérnek a megszokottól, el fog múlni. Az egész csak akaraterő kérdése. A menedékkérők pedig vegyék tudomásul, hogy az állam számára közülük kizárólag a keresztény világnézetűek értékesek (az ő védelmükre még egy egész intézményt is létrehoztak), a muszlimok értéktelenek, mert keresztény alapelvek ide vagy oda, itt emberválogatás folyik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2017. július 09. 18:11
Látom teljes üzemmódba kapcsolt a fasisztázás, ennyire még Rákosi elvtárs sem nyomta ezt a dumát. Mindenestre bebizonyosodik a régi mondás: "A kommunista kétfajta embert ismer, kommunistát és fasisztát".
Egri Marika
2017. július 09. 10:04
Már megint sértegetnek. Ha Orbánt sértegetik akkor azt több millió ember is aki demokratikusan őket választotta és nem libsiket, vagy a komcsikat. Tehát én fasiszta vagyok? Ugyan miért is? Csak azért mert nem fogadom el a liberálisok eszement felfogását, ami egy kicsit életidegen is. Miért kellene elfogadnom? Több szabadságom lesz? Több pénzem? Nagyobb életterem? /bár ez is fasiszta szó ujjaban/ Miért lenne nekem jó ha elfogadom a liberális minden elsöprő és mindent tagadó elveit? Isten, család, haza nekem kell. Sajnálom azokat akiknek ez nem hiányzik. Miért is élnek?
Vidėken újrakezdő
2017. július 09. 07:39
Elég ránézni a fényképedre Lévai.
Peter8811
2017. július 09. 05:57
"Szimplán szülő vagyok, ezért megyek ki a Pride-ra" Meg buzi is, azért ott a helyed az első sorban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!