Alázásalapú társadalom

„A szakma szerint az volna kívánatos, ha a gyerekek fejlesztését mindig szakszerűen ellátnák, s nem a lécet engednék lejjebb számukra az iskola szolgáltatásainak elégtelensége miatt. Ebben az esetben ugyanis, elhagyván a »védett zónát«, olyan kihívások jöhetnek velük szembe, amelyekre nem készültek fel, és talán a későbbiekben épp emiatt buknak el. Az új szabályozás a jelenlegi iskolarendszeren belül valódi méreg, amely még inkább megalázza a normálisnak címkézettől eltérő gyerekeket, noha az alapból »normális« társakkal sem bánik kesztyűs kézzel a rendszer. Ha egy gyerek gondolkodik a megoldáson, és más következtetésre jut, mint amely a megoldókulcsban található, máris földbe döngölik.

Az eredmény a folyton fáradt, boldogtalan, túlterhelt és összetört gyerek. A Taigetosz-törvényre most mindenki felkapta a fejét, mert ez nyilvánvaló jele annak, hogy a rendszerben egyfelől nagyfokú szakemberhiány létezik – mi mással magyaráznánk a gyógypedagógiai feladatok ellátására feljogosított, nem gyógypedagógusok csoportját? –, másfelől pedig ismét az emberi méltóságot figyelmen kívül hagyó szabályozással kívánják egyszerűbbé tenni a rendszer irányítóinak dolgát. »Aki nem tud a többiekkel egyszerre megtanulni olvasni, az hülye – esetleg lusta.« Így mennek itt a dolgok.

Egyvalamire azért jó volna, ha végre valaki figyelmeztetné az »oktatáspolitikusainkat«. A folyton megalázott gyerekből nem lesz produktív felnőtt. Összetört, önmagában és környezetében nem bízó ember válik belőle, aki kész arra, hogy a következő generációkkal megismételje azt a bánásmódot, amelyben őt részesítették. Ez a biztos társadalmi kudarc receptje.”