A tanú 2.0

2017. június 12. 19:33

Maradjunk csak ennél az alelnöki – kiterjesztve: fideszes – felfogásnál. Amely szerint a védelem, a normális ügyvédi védelem, csak azokat illet meg, akik beleilleszthetők az ő politikai felfogásukba.

2017. június 12. 19:33
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Ahmed H. az első fokú bíróság ítélete szerint terrorista. Pontosabban: terrorcselekményt követett el, amikor a röszkei határon megafonba beszélt, kővel, vagy valamivel dobálózott, a határ túloldalán álló rendfenntartó erőkre célozva, és tiltott határátlépést kísérelt meg. Mindezért összességében tíz év fegyházra ítélték, ami – ha valódi terrorcselekményről, vagy terroristáról beszélünk – nagyjából arányos büntetésnek számít, a szakértők szerint. Csakhogy Ahmed H. cselekedete korántsem ilyen egyszerűen megítélhető, még az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője is túlzónak találta, mivel a magyar – frissen alkotott törvények kissé kiterjesztett módon értelmezik a terrorizmust.

Félreértés ne essék, nem akarnék én egy terroristát védeni, még a végén én magam is a terrorizmus támogatójává válok, mint ahogy Bárándy Péter is azonnal ebbe a kategóriába került. Persze Bárándy sokkal messzebb merészkedett, mint én: ő elvállalta Ahmed H. védelmét. Miáltal a Fidesz alelnöke szerint azonnal terrorista baráttá változott. (A Fidesz alelnöke, kell-e mondanom, nem más mint Németh Szilárd; munkásököl vasököl, oda csap le ahova köll..) Szóval nem akarnám én ezt a bélyeget viselni – bár, ahogy látom, ez nem az én akaratomon múlik, de azért mégis valahogy fenn, vagy kiakadok az alelnöki szavakon. És én nem akarnám ellenérvként hozni azt, amit Bárándy Péter országgyűlési képviselő fia nyilatkozott, azt tudniillik, hogy a terrorista támogató jelző inkább illik a kormányra, vagy annak pártjára, amely ugye mégis csak szabadon engedte az azeri baltás gyilkost, miközben pontosan tudta, hogy arra otthonában nem a börtön, hanem a kitüntetés vár, mert ha erről beszélek csak szimplán visszavágok, már persze, ahogy az mostanság dívik. A felhorgadásom sokkal inkább szól annak a gondolkodásnak, amelyet a némethszilárdi agy tükröz. Abból ugyanis az derül ki, hogy – szerinte – Ahmed H.-nak lényegében nem járna védőügyvéd. Vagy ha igen, afféle ügyvéd, mint a Tanú című filmben, ahol a védőügyvéd halálbüntetést kér, csak a statuálás kedvéért. (Ugye azt nem feltételezhetem, hogy Bárándy Péter ezt az utat fogja járni…)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2017. június 13. 16:03
Az azeri baltás gyilkost örmény évfolyamtársai megalázták, ezért állt bosszút ( ott arrafelé ez mindennapos ügy, mint ahogy az örmények is irtják az azerieket - akár terrorista módszerekkel is.Mindazonáltal ha jól tudom hat évet leült - ennyit adnak a hirtelen felindulásból...., családját az örmény szabadcsapatok kiírtották....) Tehát a példa rossz. Viszont Ahmed H. rendelkezett ciprusi útlevéllel és shengeni vízummal. Mi a paci pikuláját keresett ott Röszként? - szervezte a migránsok illegális határátlépését ( az érdekes kérdés lenne, hogy mennyit is kapott érte, esetleg a Soros úrtól?) És buzdított a hatóság elleni erőszakra és fenyegette a magyar hatóságot - a tényállás egyértelmű-a Bárándy úr politikai hasznot próbál belőle húzni, de ez erőteljesen nem fog neki sikerülni...
dream killer
2017. június 13. 08:57
Neked kifejezett igényed lenne egy kádárista "jogbiztonságra". Megértelek, a régi emlékek ..............
enes
2017. június 13. 08:39
"Ahmed H. ... kővel, vagy valamivel dobálózott..." Az a vagy lehet hogy kenyér volt...
MZ/X
2017. június 13. 08:22
"amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője is túlzónak találta" a portás meg egyenesen sokkot kapott... az anyád faszát te retkes patkány, németh...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!