Bayer Zsolt akadt ki legutóbb azon, hogy a 444 szerzője olyannyira felmagasztalta a francia demokráciát Macron győzelme miatt, tekintve, hogy Macron „egy soha nem látott alacsonyságú részvétel mellett szerezte meg a voksok 32 százalékát, és ezzel egyszersmind megszerezte a mandátumok hetven százalékát”. A 444 ugyanis nem kifogásolta, pusztán ímmel-ámmal furcsálta a győzelmi arányt, eközben persze prüszkölnek az új magyar választási rendszertől. Tehát „a voksok 32 százalékával megszerezni a mandátumok kétharmadát igazságos és demokratikus szisztéma. A voksok 45 százalékával megszerezni a mandátumok kétharmadát igazságtalan és antidemokratikus szisztéma.”
Ezt kicsit megelőzően Gulyás Márton hirdetett harcot a választási rendszer átalakításáért, még most, ellenzékben, a 2018-as választások előtt, mivel szerinte „a Fidesznek nem a támogatottsága ilyen nagy, hanem a rendszer által nekik kínált előny aránytalan.” Gulyás úgy látja: „Lehet és kell is beszélni az ellenzéki pártok szerencsétlenségeiről, szervezetlenségéről; de alapvetően az a probléma, hogy egy szisztematikusan, jól építkező új pártnak sem áll rendelkezésére sem médiafelület, sem megfelelő közforrás. A választójogi törvény aránytalansága pedig lehetetlenné teszi, hogy a társadalmi támogatottságának megfelelő képviseletet szerezzen a parlamentben. Ilyen összeállítás mellett nem lehet beszélni az ellenzéki pártok alkalmatlanságáról, hiszen a rendszer azt sem teszi lehetővé, hogy kiderüljön az alkalmatlanságuk. Ez a rendszer brutálisan igazságtalan.”
Egy fejezettel korábban Donald Trump győzelmekor hallgathattuk, hogy micsoda választási rendszer az, ahol a voksok kisebbségével lehet győzni, de az amerikai választási rendszer egyedi felépítésű a szövetségi rendszer miatt. Időnként a „győztes mindent visz” angol szisztémája is felveti a demokratikusság kérdését, az új magyar választási rendszer azonban nyilvánvalóan az ellenzék elnyomására és a diktatúra kiépülésére irányulhat.
Nos, Gulyásék konszenzuskereső videójával egy a baj:
végig az igazságos választási rendszert szajkózza, ám egy szó sem esik arról, hogy milyen is az. Az ilyen konkrétumok nélküli jelszódobálást hívjuk klasszikusan kocsmapolitizálásnak.
Így csak a megérzésünkre hagyatkozhatunk, és megpróbálhatjuk a fenti nyilatkozatból kikövetkeztetni, hogy Gulyásék mire gondolhatnak: egy minél arányosabb választási rendszerre.
Előre bocsátom: a mostani magyar választási rendszer tulajdonké n a korábbi kicsit egyszerűsített változata, átláthatóbb, könnyebb jelöltet indítani benne, ugyanakkor kétségkívül valamivel jobban segíti a mindenkori győztest, de azért még elég messze vagyunk a brit rendszertől.
Miért is?
*
A rendszerváltáskor olyan szisztémát kerestünk, amiben kiegyensúlyozza egymást az arányos képviselet és a kormányozhatóság. Így esett a választás a német megoldásra, ahol a választói kerületekben a győztes ugyan mindent visz, de a többi szavazatot visszaosztják megyei és országos listákon a vesztesek között (a Hagenbach-Bischoff formula szerint, de csak matekmániások nézzenek utána az algoritmusnak). Mindehhez volt 176 választói kerületünk, ami 176 helyet jelentett a 386 fős parlamentben. 125-152 helyet töltöttünk fel megyei listákról, a maradékot pedig az országosról.
Az alkotmánybíróság már többször (2005, 2010) felszólította a mindenkori kormányt, hogy gondolja újra a választói kerületeket, mivel akkora különbségek lettek a lakosságszámban, hogy az sértette az egyenlő képviselet elvét (mivel nem lehet megoldani a pontosan azonos lakosságszámot, ezért bizonyos különbség még megengedett).
Nos, a választási rendszer iszonyat bonyolult volt, ember volt a talpán, aki megértette az algoritmust, de a keretei egyértelműek voltak, és éppen az volt a célja, hogy biztosítsa a stabil kormányzást, de a vesztesekre szavazó tömegeknek is meglegyen a képviselete.
A Fidesz 2014-ben eleget tett a régi kívánalomnak, hogy egy tízmilliós országnak ne legyen majdnem négyszáz fős parlamentje: 199 fős parlamentet csinált, 106 választókerülettel, amelyek lakosságszáma nem különbözhet 15 százaléknál többel. Eltörölte a területi listákat, az újraosztás a vesztesek között megmaradt, csak országos listán (van mondjuk győzteskompenzáció is), és a korábbi 750 ajánlócédula helyett csak 500 aláírást kell összegyűjteni (az ajánlócádulát csak egy jelöltnek lehetett odaadni, aláírást többnek is lehet), egy választókerületben a jelölt indításához. Országos listához kilenc megyében és a fővárosban kell összesen 27 jelöltet elindítani. Plusz eltörölték a második kört, amit úgyszintén antidemokratikusnak minősítettek oly sokan,
holott azt szolgálta, hogy taktikázás és kivárás helyett valódi foci legyen a pályán.
Az 5 százalékos küszöb maradt.
A kormányzó pártokat azonnal a választói kerületek saját képükre szabásával, gerrymanderinggel vádolták akkor, de a mostani kritika nem erre irányul, hanem az egész választási rendszer állítólagos igazságtalanságaira.
Teljes mértékben arányos választási rendszerre gondolhattak az érintettek, Gulyásék videójának résztvevői, ami úgy a legarányosabb, ha egyetlen szuperkerület van, tehát az egész ország egy választókerület (van ilyen). Kérdés, ha nincs területi képviselő, a rendszer tisztán arányos, akkor nem szakadnak-e el a politikusok még jobban a választóktól. Nem mondhatják, hogy ennek és ennek a húszezer embernek a képviselője vagyok. Mostanában nagy divat a regionalizmus: nos, a regionalizmusnak épp a választókerülethez kötött képviselő a záloga a törvényhozásban. Az amerikai kongresszusi képviselőknek és szenátoroknak van több alkalmazottjuk, akik egész nap a telefonokat emelgetik, fogadják a választók hívásait, panaszait. De a parlamenti képviselők egy egész országot képviselnek mindannyian, akkor melyiküket kell elérnünk a bajainkkal? Nekik mind a tízmillió választó hívásait fogadni kell?
*
Történelmi jogon a győztes mindent visz-rendszereké az elsőség. A demokratikus választások őspéldája a brit rendszer, tetszik vagy sem. Nagyon szép, ha ennek reprezentációs aránytalanságait mérsékelni akarjuk, de igazából az arányosító listák pusztán kiegészítő dolgok a területi képviselők rendszere mellé. Magyarán teljes mértékben demokratikus dolog a győztes minden visz-rendszer is, és a másik véglet is. Nem csak egyféle igazságos választási rendszer létezik, hanem többféle. A britek és az amerikaiak például kiütést kapnának egy csak listás, arányos rendszertől. (Az amerikaiak egyébként a világ egyik legzseniálisabb rendszerével oldották meg a tagállamok egyenlő, de mégis lakosságarányos képviseletét azzal, hogy nem átlagolták a kettőt, á la EU, hanem egyszerre alkalmazzák, két házban. Pofon egyszerű, működik.)
Gulyásnak tehát nincs igaza, a legarányosabb választási rendszerben is a Fidesz nyerne jelenleg. Bayernek meg ezúttal még inkább igaza van, nem látjuk a felháborodást a francia aránytalan eredmények miatt.
Ha a francia rendszer igazságos, akkor a magyar is az. Vagy az igazságosság mércéje az, hogy a világnézetileg megfelelő jelöltek győznek-e?
Az sem ér, ha ki akarjuk zárni, hogy bárki kétharmadot érjen el. Miért ne érhetne, ha annyian szavaznak rá? Médiafelületileg igaza van Gulyásnak, közpénzügyileg megint csak nincs, ugyanúgy a választáson egy százalékot elérő pártoknak jár a költségvetési támogatás, mint korábban.
A győztes preferálása igenis fontos, a kormányozhatóság miatt, a fene se akar olyat, hogy sokpártos koalíciók topogjanak helyben és ne csináljanak semmit, a la Szlovákia vagy Hollandia. A konszenzus szép, de vannak fontosabb dolgok is. Az viszont szép lenne, ha népszavazással legitimálnának egy választási rendszert.
A leginkább pedig mégiscsak az számít, hogy ki nyer meg egy választást: ha 2018-ban Gulyásék nyernének (hála az égnek nem fognak), akár picivel is, akkor őket preferálná a választási rendszer, és nekik lenne aránytalan többségük. Győzni tehát ugyanolyan esélyekkel lehet most is, mint a korábbi rendszerben, rajthoz állni meg könnyebben.