Konzervatív tragédia

2017. június 10. 09:30

Már most sem kérdés, hogy Theresa May lépését, miszerint előre hozott választást ír ki a brexit legitimálásához, a fatális politikai tévedések között fogják oktatni a tankönyvek.

2017. június 10. 09:30
Kuthi Áron
Magyar Nemzet

„Kezd nagyon érdekessé válni az európai politikai térkép. A hollandok harmadik hónapja képtelenek kormányt alakítani, pedig a muszlimevő fenevadat, Geert Wilderst és pártját sikerült megállítaniuk. A franciák tudtak ugyan kormányt alakítani, de úgy, hogy előtte a hagyományos, nagy pártokat a szemetesbe dobták. A briteknek pedig nem is kellett volna új kormányt alakítaniuk, mert a konzervatívoknak biztonságos többségük volt a képviselőházban, de mostanra egy eddig teljességgel elképzelhetetlen patthelyzet alakult ki. Már most sem kérdés, hogy Theresa May lépését, miszerint előre hozott választást ír ki a brexit legitimálásához, a fatális politikai tévedések között fogják oktatni a tankönyvek. Nagyjából annál a fejezetnél lesz helye, ahol David Cameronnak arról az ötletéről van szó, hogy 2015-ös kampányígéretének – népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról – beváltására adja a fejét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. június 10. 21:09
Két verzió is lehetséges miért járt így Theresa May: vagy Somogyi Zoltán, vagy Lengyel László adott a választás kiírásáról tanácsot neki.
Mich
2017. június 10. 12:52
A G.Nemzet elfelejti hozzátenni, hogy Magyarország és a Fidesz NEM így áll...
A teremburáját
2017. június 10. 11:07
Te hülye simicska csicska! 1. TM -nek szüksége volt a választók felhatalmazására, hogy a Brexitet letárgyalhassa, ezért volt az időközi választás. 2. a választást megnyerte, de 5 mandátum hiányzott az abszolút győzelemhez, de ettől az ellenzéke még nem győzött! 3. tudta, hogy az ír unionisták támogatni fogják, ahogy meg is történt és az ő 10 mandátumokkal 5-fős többsége is van; 4. ha valamit tanítani fognak, az a gerincesség, ami nálatok a MN-nél hiánycikk!
Tiszafa
2017. június 10. 10:45
A politikusokat is mozgatják felülről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!