Színes káoszok

2017. május 03. 14:42

Vajon mennyire tűnik demokratikusnak, hogy kormányt alakítson egy párt, amely nem nyerte meg a választásokat? Brüsszelből nézve ez rendben van.

2017. május 03. 14:42
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Vajon mennyire tűnik demokratikusnak, hogy kormányt alakítson egy párt, amely nem nyerte meg a választásokat, és elfogad egy, a választások előtt még nem létező alkut, amely egy nemzeti kisebbség érdekeit képviseli, ráadásul külföldről támogatva? Brüsszelből nézve ez rendben van. Ahogy rendben volt az is, hogy az albán házelnök szabálytalan megválasztásával tudatosan kiprovokálták, hogy a tüntetők berontsanak a parlamentbe, és lehetőleg médiaérzékeny sérüléseket ejtsenek politikusokon. Brüsszelben persze gyorsan elismerték szabályosnak a választást, nagyon siettek vele, talán Johannes Hahn bővítési biztos is érezte még Soros kézfogását, akivel pár órával korábban együtt mosolygott a kamerákba.

A nyugati sajtóban a macedón ellenzék, valamint a tavalyi festékdobáló tüntetők természetesen a haladó, Európa-barát erők, a demokraták, a csillogó szemű fiatalok – milyen ismerős is ez. Budapesten persze nem lehet megcsinálni mindent, amit Szkopjéban. A kotta viszont hasonló, kezdve a semmi jóval nem kecsegtető, Brüsszel kontra Moszkva hamis magyarázat bujtogató erőltetésével egészen a liberális műhelyekben jól, azon kívül inkább szektásan csengő cselekvés köreiig. A párhuzamok nem teljesen állnák meg helyüket, de ahogy az elmúlt évek tavaszaiban és színes forradalmaiban láttuk, nem a megoldást keresik, hanem a szép, színes lufit, a jelszavak mögötti nagy büdös semmit. S ha a lufi kipukkad, márpedig kipukkad, csak a káosz marad. A káosz karmesterei pedig addigra már rég átcuccoltak egy másik országba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2017. május 05. 13:48
Igaz, hogy az előcsarnokban közfelkiáltással választották meg az új -albán nemzetiségű - házelnököt ?
Morgen
2017. május 03. 18:21
"Budapesten persze nem lehet megcsinálni mindent, amit Szkopjéban." Az is lehet, hogy főpróbát tartanak, mert ők úgy gondolják, hogy mégis meg lehet csinálni.
Gregorius
2017. május 03. 17:32
Ez az egész terület Albánia, Macedonia és Koszovo egy kicsi kövér lőporos hordó, és a beavatkozások ennek veszélyességét próbálják csökkenteni, pontosabban azt, hogy megvalósuljon Nagy -Albánia, amitől mindenki fázik....Macedonia lakóinak több, mint harmada albán (a mérleg nyelvét tudják játszani), ráadásul a a lakosok majd fele muszlim. Ez egy jellegzetes "forró krumpli", amihez mindenki csak óvatosan mer hozzá nyúlni és inkább azt nézik, hogy valahogyan béke legyen, a demokrácia nem sokat számít.
Mich
2017. május 03. 15:31
Egy igazi Spekuláns mindig a zavarosban halászik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!