Nem vagyunk Soros egyeteme

2017. május 16. 14:40

Ez a birtokos jelzős szerkezet a kormánypropaganda nagy trükkje. Interjú.

2017. május 16. 14:40
Enyedi Zsolt
Magyar Nemzet

„Kovács Zoltán érvei beleillenek abba a központosítási koncepcióba, ami több területen is érvényesül. Napjainkban a kormány úgy ítéli meg, hogy neki aktívabban kell beavatkoznia a felsőoktatásba. Baj az, ha ők így gondolkodnak?

Ha úgy gondolja a kormány, hogy korábban túl nagy volt az egyetemek autonómiája, akkor most átestek a ló túloldalára. Az Európai Egyetemek Szövetségének rangsorában Magyarország a leggyengébb autonómiájú egyetemekkel szereplő országok között van. Nemrég panaszolta egy fontos állami egyetem rektora, hogy újságírókkal csak a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának engedélyével beszélhet. Az ilyen korlátozások gazdasági indokokkal nem magyarázhatók. Centralizált rendszereknek is lehetnek előnyeik, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene megindokolni az egyes szabályokat, illetve hogy ne lehetne tiltakozni ellenük. Állampolgárként is jogunk van ahhoz, hogy rákérdezzünk az okokra. A mi tiltakozásunk jogosságát erősíti a megszólaló alkotmányjogászok határozott véleménye is, amely szerint alapjogokat sértett a törvény. (...)

Rendszeresen előkerül a közbeszédben, hogy Soros György egymillió menekültet, illetve migránst szeretne betelepíteni Európába. Hogy ezek milyen valós vagy valótlan információkon alapulnak-e, azt hagyjuk, fontosabb, hogy ezzel azonosítják a teljes hálózatot. Erre hogyan reagálnának?

Először is a valóságot kell közvetíteni, hogy nem vagyunk »Soros egyeteme«. Ez a birtokos jelzős szerkezet a kormánypropaganda nagy trükkje. Soros György alapító, amiért nyilván hálásunk vagyunk neki, de hogy az euróval vagy a migrációval kapcsolatban mit mond, az az ő dolga. Másodszor, fontos lenne helyretenni a nem valós vagy kontextusából kiragadott, Sorosnak tulajdonított idézeteket. Én magam egyáltalán nem vagyok Soros-szakértő, csak a mostani támadások miatt kezdtem el olvasni, hogy miket ír. Például meglepett, hogy a Foreign Policyben közölt cikkében amellett érvelt, hogy a jövőben ne kapjon menekültstátust, aki a határokon keresztül illegálisan érkezik, csupán az eredeti válságzónából jelentkezőket és a vizsgálaton átesőket fogadja be Európa. Ez meglehetősen biztonságra törekvő álláspontnak tűnik, különösen mivel része az is, hogy a határok ellenőrzését erősíteni kell. Másrészről persze hozzátartozik a humánus eljárás megkövetelése is. Az a menekültellenes propaganda, amit már hosszú ideje látunk a plakátokon, nyilván nem fér bele ebbe a megközelítésbe, és nekem sem rokonszenves. De akkor sem lenne, ha máshol dolgoznék, ennek semmi köze Soros Györgyhöz vagy a CEU-hoz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2017. május 18. 06:57
Félti az állását, mindeki, aki mellette nyilatkozik nyilvánvalóan egzisztenciális okból - még a Magyar Tudományos Akadémia rendkívül magyar tudományos tagjai is elnökükkel egyetemben akik nyilván kapnak ösztöndíjakat Sorostól - és ez emberileg érthető is. Hova a bánatba mennének, ha az egyetem megszűnne..ennél jobb, kényelmesebb, jobb helyen lévő helyet sehol nem találnak, máshol ugyanis Sorosnak nincs szüksége rájuk..Ezeket itt vette meg..máshol nem hasznosak neki.
Anonymtalan
2017. május 16. 18:19
"Nem vagyunk Soros egyeteme" Nem-e? Soros György alapította? - Igen. Soros György a tulajdonos? - Igen. Soros György finanszírozza? - Igen. Q.E.D.
Rugo
2017. május 16. 18:19
A CEU nyilvánvalóan a zsidó tőzsdeszélhámos milliárdos tulajdona. Aki ott oktat, legyen bármilyen tehetséges, annak ezzel a ténnyel szennyezett a lelkiismerete (ha van). A magyar állami egyetemek sem különbek - azokat is szélhámosok vezetik, akik saját kiskirályiságot építettek fel maguknak. Szerintem minden felsőbb egyetemi vezető címeres gazember.
catalina9
2017. május 16. 17:44
Enyedi elvtárs piszkos vízzel mosogat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!