Magyar kommunisták legJobbik pártja

2016. december 21. 12:00

A Jobbik külön szégyellheti magát, hogy EU-ellenes pártként belevágott ebbe az akcióba. Hogyan lehet egy EU-ellenes párt hiteles attól a pillanattól kezdve, hogy Brüsszelnek és a nyugatnak könyörög adományokért, alamizsnáért.

2016. december 21. 12:00
Kovács Tibor
888

Egyre többet hallani, hogy a Jobbik a komcsikkal kokettál. Elkezdtek balra húzódni, dörgölődzni, néha nyalni. Nehogy olyan jól sikerüljön kommunistának álcázni magukat, hogy a végén még azok lesznek. Az EU-s népszavazási akciójukat akár maga Cohn-Bendit is kitalálhatta volna, de talán még Marx is elégedetten csettintene: íme, a legjobb tanítványaim.

A Jobbik kitalálta, hogy az EU valamilyen módon garantáljon minden embernek egyforma bért, legalábbis azonos munkáért. Klasszikus, gyönyörű kommunista ötlet már önmagában is, de még adtak bele egy extra, amitől még szebb, még internacionalistább, még kommunistább. Valljuk be, szinte megható, mondhatni cuki, amikor egy EU-ellenes párt az EU-hoz siet, hogy álljon elő megoldással a magyarok helyett. Ezen azonban lépjünk túl, mert a történet e nélkül is érdekes.

A kommunisták klasszikusan a gazdagabbaktól akarták elvenni a pénzt, hogy abból egyenlő bért adjanak a népnek. A Jobbik túllép ezen a paradigmán (és ez a Cohn-Benditi nóvum), ők más országok egyszerű adófizetőitől akarják elvenni a pénzt, hogy odaadják a magyar munkavállalóknak. Elsőre azt is gondolhatnánk, hogy nemes eszme, mert hát dolgozzanak többet a németek, hogy mi magyarok jobban éljünk. Például fel kell emelni Németországban a heti munkaidőt két órával és annak a két órának a bérét utalják a magyaroknak. Ezt a kiegészítést mellékelhetné a Jobbik a tervhez, hogy pénzügyileg is megalapozottnak látsszon ötlete. Az egész legalább annyira reális, mint a másik megoldás, ha azt kérné, úgy oldják meg a bérek egyenlőségét, hogy a német béreket vigyék le a magyar szintre. Mivel a tervnek semmi realitása sincs, pusztán szimbolikus és politikai értelme van. A politikai értelem, hogy jó sok baloldali szavazzon a Jobbikra, de a szimbolikus még ennél is riasztóbb.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. december 22. 07:54
Ez a kovács tibi orbán kutya is jobban tenné ha kussolna a kommunistákról :D Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke, Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő, Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő, Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő, Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár, Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag, Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag, Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag, Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár, Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő, Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt, Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag, Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár, Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár, Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.
noMores
2016. december 21. 23:39
Mindez azon a portálon jelenik meg, amit közpénzen tartunk el, és jobban nyalják orbán seggét, mint annak idején a komcsik Rákosiét. Na, ki a komcsi, agyhalottak??
Mindjárt
2016. december 21. 17:36
Ez a agyhalott orbán kutya kovács tibi se olvasta ezt a listá mert ha olvasta volna akkor nem kommunistázná a Jobbikot hanem magába nézne: Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke, Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő, Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő, Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő, Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár, Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag, Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag, Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag, Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár, Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő, Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt, Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag, Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár, Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár, Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.
Venn
2016. december 21. 16:24
Ez a Mindjárt csodás sötét nyomozó úr! Ő bekötött szemmel, éjjel, pincében, lámpaoltás után, szénnel bekent fekete ruhában, lebegve megtalálta azt a feketére színezett vak patkányt, amely nem is volt ott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!