Johannis, az ellenzék

2016. december 30. 07:24

Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel.

2016. december 30. 07:24
Balog Levente
Krónika

„Horgászkifejezéssel élve tovább fárasztja a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.

Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának.

Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. december 31. 15:39
Meg akarja mutatni, hogy ki az úr a szemétdombon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!