Ki mondta azt, hogy sörözés közben nem lehet jókat enni?!

2016. november 20. 16:36

Elüt a szokványostól pont azzal, hogy nem akar gasztroforradalmat csinálni egy rakás tudálékos belpesti kajabloggernek.

2016. november 20. 16:36
Sajó Dávid
Index

„A sörözésnek megvan az a néha áldásos tulajdonsága, hogy szépen eltelíti az embert, ezért annyira nem baj, hogy a Malternél nem mamutadagban hoznak ki mindent, de nem is kis fiszfasz porciókban. Egy kiadós evéshez egy fogás lehet kevés is, de 3-4 sörhöz a pirog, a túrós csusza vagy akár a remekül elkészített steak pont akkora, hogy ne kelljen otthagyni utána a fél korsó sörünket. Azt érezni, hogy nagyon érzik a helyen a szláv konyhát, mert szinte mindent egyszerűen, nem túlcifrázva készítenek el, hogy csak az igazán lényeges összetevőkön legyen a hangsúly. (...)

Tömeg sincs, bár estére azért az emberek is elkezdtek beszállingózni, és az Akácfa utca sem olyan háborús övezet éjszakánként, mint a Király utca környéke. A Malter tökéletes hely lehet annak a korosztálynak, akiknek már snassz a szimpla lerészegedés, és legalább akkora örömüket lelik a jól elkészített, egyszerű ételekben, mint különböző kézműves sörök kóstolásában. Egyébként sincs túl sok olyan hely, ahol a társasági sörözéshez tisztességes étkezési opciók is járnak, szóval ebből a szempontból a Malter egy olyan koncepció, ami elüt a szokványostól pont azzal, hogy nem akar gasztroforradalmat csinálni egy rakás tudálékos belpesti kajabloggernek, hanem csak jó kaját főzni jó sörökhöz olyan áron, amitől nem válik exkluzívvá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
avmanster
2016. december 07. 23:33
ez az indexes seggfej minden témában játssza a helikoptert?
paloma
2016. november 23. 12:47
Miért ne játszaná, hiszen erre felkent indexes faszfej, akik mindent tudnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!