Vajúdnak a hegyek

2016. szeptember 19. 07:29

A politikai haszonelvűség mondatta Orbán Viktorral azt, hogy az EU bevándorláspolitikája ma is éppolyan önsorsrontó és naiv, mint volt.

2016. szeptember 19. 07:29
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

„Egy kampányban sok minden elhangzik. Az Európai Parlament elnöke ütötte el és tette helyre ezekkel a szavakkal Orbán Viktor legutóbbi kijelentéseit. Martin Schulz ezt nagyon jól tudja, hiszen maga is politikus. S mi másnak, mint a referendum kampányának tudható be, hogy a kormányfő látványosan csúsztat a kvóták kérdésében, lenihilistázza fél Európát, úgy beszél az EU-ról, mintha hazánk nem is lenne a tagja, és ő maga nem szavazta volna meg szinte minden döntését. A politikai haszonelvűség mondatta Orbán Viktorral azt is, hogy az EU bevándorláspolitikája ma is éppolyan önsorsrontó és naiv, mint volt. Persze nemcsak a magyar kormányfő láttatta a Pozsonyban történteket a kampány optikáján keresztül. Így volt ezzel olasz kollégája, Matteo Renzi is, aki szintén egy népszavazástól és az euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalomtól szorongatva bírálta keresetlen szavakkal Brüsszelt és nevezte elszalasztott lehetőségnek a találkozót.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2016. szeptember 19. 19:37
Elkapkodta a cikket. Ma már megint akarnak kvótát a brüsszeliták.
Anonymtalan
2016. szeptember 19. 14:29
Vajúdott a G-Pont Simicska és Bika Gábort szült.
balbako_
2016. szeptember 19. 14:15
Miért mi is az EU bevándorláspolitikája? Ugyanaz, mint tavaly, meg tavalyelőtt. Akkor ez bizony önsorsrontás a javából.
nimród
2016. szeptember 19. 14:14
Nagyot nyalt a szerző Simicskának. Miközben elveszítette újságírói tekintélyét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!