Együttérzésre képes szív

„Kedves Barátaink, Mindnyájan, akik eljöttetek erre a találkozóra, a Szerzetesek terére!

Mivel rendezvényünk témája a magyarországi szerzetesek társadalmi szolgálata, úgy gondoljuk, nem telhet el ez a rendezvény anélkül, hogy ne szólnánk arról az össztársadalmi problémáról, amely mindannyiunkat érint, s mindannyiunkat közelről érint, még ha fizikailag nem kerülünk is vele kapcsolatba. Közelről érint mindannyiunkat, hiszen a menekültekről, elvándorlókról vagy épp a jobb életet keresőkről készült képek, a velük kapcsolatos vélemények, a különféle intézkedések bensőnkben érintenek minket. S nem azért szólunk, mintha birtokában lennénk a megoldásnak – látnivaló, hogy ma nem birtokolja ezt senki, – s nem azért szólunk, mintha ma, most szavakra lenne szükség. De olykor a szó is tett, cselekvés, amely hat és alakít.

Szerzetesekként, Jézus Krisztus mai követőiként keressük, mit tenne ma Jézus, keressük, mire hív minket a Lélek: a krisztusi hit szempontjából szeretnénk e helyzetre tekinteni. Ferenc pápa szavai, amelyeket épp e rendezvény résztvevőihez intézett, útmutatást jelentenek számunkra: »örüljetek együtt azzal, aki örül, és sírjatok együtt azzal, aki sír, és kérjetek az Úrtól együttérzésre képes szívet, hogy le tudjatok hajolni az emberek testi-lelki sebeihez, és sokakhoz el tudjátok vinni Isten vigasztalását«. Majd így folytatja: »egy ország és egy város legszebb arca az Úr tanítványainak arca: püspököké, papoké, szerzeteseké, világi hívőké, akik a hétköznapok során egyszerűségben élik az irgalmas szamaritánus stílusát, és felebarátként közel mennek testvéreik testéhez és sebeihez, amelyekben Jézus testét és sebeit ismerik fel«.

»Együttérzésre képes szív« – úgy hisszük, erre van ma a legnagyobb szükség. Hogy együttérzők tudjunk lenni, hogy meg tudjuk nyitni szívünket a másik felé; a másik felé, aki idegen; a másik felé, aki különbözik tőlem, tőlünk. S természetesen szeretnénk együttérzők lenni magyar honfitársaink felé is: szeretnénk megérteni a félelmeket, a bizonytalanságot, s tapasztalatból tudjuk mi is, mit jelent az ösztönösen ébredő elutasítás az idegennel, az ismeretlennel szemben. S hisszük, hogy Jézus Szentlelke mindig, ma is arra hív minket, hogy bátorsággal és bizalmat szavazva megnyissuk szívünket a másik felé.

Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Akármi is legyen a helyes politikai megoldás – s egyértelmű, hogy itt okosságra és távlatos bölcsességre van szükség –, egy biztos: csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével.

Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé: önkéntes segítők, adományozók és adományosztók, orvosok és mentális, pszichológiai segítséget nyújtók. Lelkünk jobbik feléről tettek ők tanúságot, s mindannyiunkat kihívnak zárkózottságunkból, félelmeinkből. Köszönet és hála nekik.

S mi, szerzetesek, saját egyszerű, sokszor gyarló életünkkel és szolgálatunkkal, s ugyanakkor mindig, újra és újra Krisztushoz megtérő igyekezetünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy idehaza, magyar egyházunkban és hazánkban ne a gyűlöletnek, félelemnek, hanem a szeretetnek, ne az elzárkózásnak, hanem az együttérzésnek, ne a másiktól való elfordulásnak, hanem a másik arca szemlélésének és az ő elfogadásának tudjunk elsőbbséget adni.

Végül szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat különösen azokkal a testvéreinkkel, akiket a Közel-Keleten vagy a világ más tájain keresztény hitük miatt üldöznek, és azokkal is, akik a hazájukból elvándorolni kénytelenek embertelen háborúk miatt. E szolidaritás konkrét jeleként a magyarországi szerzeteseket összefogó szerzetesi konferenciák nagyobb összeg felajánlásával támogatják a Katolikus Karitász erőfeszítéseit.”