Theresa May átkozottul nehéz asszony

2016. július 20. 12:59

Konzervatív nézőpontból világos, hogy a hidegháború végét épp az amerikai félnek a fegyverkezési versenyben mutatott engedmények nélküli keménysége hozta el.

2016. július 20. 12:59

„A szavazati arányban megnyilvánuló győzelem mellett azonban volt egy másik fontos epizódja is a vitának. Amikor George Kerevan, a Skót Nemzeti Párt képviselője egyenesen rákérdezett, hogy az új miniszterelnök kész lenne-e utasítást adni az atomfegyver használatára, a válasz egyértelmű és tömör volt: Igen. A megdöbbenést oldandó, a miniszterelnök hozzáfűzte: »És a tisztelt képviselő úr figyelmébe szeretném ajánlani, hogy egy elrettentő eszköz célja nem más, mint az, hogy ellenségeinknek tudniuk kell, hogy készek is vagyunk használni azt.«

A kérdés sok szempontból is kényes, természetesen. Egyrészt, mert az új miniszterelnöknek hivatalba lépésekor rendelkeznie kellett a brit atomhatalom alkalmazásáról arra az esetre nézve is, ha ő valamilyen okból később nem lesz döntésképes helyzetben. A válasz nem hagy kétséget a felől, hogy May hogyan rendelkezett. Másrészt azért, mert a hadihajók a skót partok mellett őrködnek. Harmadrészt pedig azért, mert a NATO varsói megbeszéléseivel kapcsolatban igencsak feszültté vált a NATO-orosz viszony, amit elég világosan jelzett Gorbacsovnak a háborús készülődésre utaló megjegyzései.

Félreértés ne essék: konzervatív nézőpontból világos, hogy a hidegháború végét épp az amerikai félnek a fegyverkezési versenyben mutatott engedmények nélküli keménysége hozta el. Ám egy dolog az elrettentő fegyverek alkalmazása a diplomácia stratégiai játszmáiban, s másik dolog a tényleges felhasználásra vonatkozó eltökéltség. Igaz, a potenciálisan kemény fellépésre utaló retorika maga is tekinthető a politikai versenyben használt hatalomtechnikai eszköznek.

Egy biztos: Theresa May ismét könyörtelen következetességéről tett tanúbizonyságot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horkay Hörcher Ferenc
2016. július 21. 10:45
A következő poszt: A világ két legnagyobb hatalmú asszonya http://britishpatient.blog.hu/2016/07/20/a_vilag_ket_legnagyobb_hatalmu_asszonya Everybody welcome!
KannibálTatárÚr
2016. július 20. 14:16
A hidegháborút a történelem legbutább politikusa, azaz Gorbacsov döntötte el. Az ellenség javára. A szocializmus azért érdemelt bukást, mert ilyen buta politikust hozott létre.
Békanász a hasadon
2016. július 20. 13:57
A nizzai polgármester, Christian Estrosi éveken át tiltakozott a nizzai mecset megépitése ellen. A francia biróság kötelezte rá. http://www.breitbart.com/london/2016/07/15/saudi-funded-mosque-opened-nice-two-weeks-attack/
Morgen
2016. július 20. 13:13
Cameron nem volt jó., most mi a baj a játszadozó "nagylánnyal"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!