TOP 5 terroristamosdatás az elmúlt hetekből

2016. július 25. 18:47

Ezek a szemét németek nem adták meg szegény menekültnek a neki jogosan járó menekültstátuszt.

2016. július 25. 18:47
Edward Blake
Spíler

Nem kapta meg a menekültstátuszt, szemét németek

Itt van most ez a robbantós szír csávó. Ezek a szemét németek nem adták meg szegény menekültnek a neki jogosan járó menekültstátuszt. Azonban nem toloncolták ki, egy német család befogadta, sőt, szerintük az integráció is jól haladt. Ha ez még nem lenne elég egy terrorakcióhoz, van más magyarázat is: pár napja a támadó ugyanis megtudta, hogy Afganisztánban meghalt az egyik barátja. Így az addig nyugodt fiú nekiállt radikalizálódni. Azért így már teljesen más a leányzó fekvése, ugye?

Sokat cikizték az iskolában

Szegény müncheni merénylőt sokat cikizték az osztálytársai. A Guardian több osztálytársát is megszólaltatta, akik egybehangzóan állították, a fiút nem kedvelték, folyton szekálták az iskolában. Innen nézve azért már nem csoda, hogy 9 embert lőtt le. Természetesen jelen esetben sincs semmilyen kapcsolat a terroristákkal, sőt az ügyészség szerint éppenséggel a norvég Anders Breivik iránt érdeklődött előszeretettel. Nagyon várjuk, hogy kiderüljön, hogy valójában náci volt.

Nem bevándorló, hát már harmadgenerációs

A terroristák egy jelentékeny része már másod- illetve harmadgenerációs. Ebből ugye két következtetés vonható le: 1. Ők már mind britek, németek, franciák, belgák. Nem bevándorlók. Ott születtek. 2. Teljesen felesleges megállítani a migrációs hullámot, hisz a terror már így is úgyis köztünk van.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyurmandia73
2016. július 25. 19:41
Basszus :) Most okvasom a 888-on, hogy a CDU-n belül megalakult az iszlám platform! Ezek megvesztek :)
kohntalan
2016. július 25. 19:09
Csányi Vilmos szerint az ember nem annyira erőszakos lény, mint amilyennek látszik, csak a média fókuszál túlzottan az erőszakra, hisz úgy növeli a példány- ill. kattintásszámot, hogy kihasználja az ember eredendő érzékenységét.
Box Hill
2016. július 25. 19:08
A hatodik: Merkel még nem szelfizett mind a kétmillió bevándoroltal.
ördöngös pepecselés
2016. július 25. 19:08
+1 Merkel együttérez az áldozatok hozzátartozóival a valóság: a Merkel nevű terroristavezér örül minden sikeres terrorakciónak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!