A Brexit két arca

2016. június 22. 15:09

Mi jó nekünk? Személy szerint mindent támogatnék, ami ellen Soros György vagy az uniós büro- és kleptokrácia lobbizik.

2016. június 22. 15:09
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap

„Mi jó nekünk? Személy szerint mindent támogatnék, ami ellen Soros György vagy az uniós büro- és kleptokrácia lobbizik. Nem tagadom, szurkoltam a skótoknak és a baszkoknak is, noha nyilvánvaló volt, hogy ez nem teremt precedenst sem a székelyeknek, sem másnak – mint ahogy sem Koszovó, sem a Krím nem lett az. Az is meggyőződésem, hogy az Európai Unió jelenlegi működése úgy rossz, ahogy van. Nem toldozgatni-foldozgatni kell, hanem visszatérve a gyökerekhez újragombolni az egész kabátot. Nem tartok igazán attól, hogy a Brexit esetén a kinti magyar munkavállalónak nehezebb lenne, mint ahogy belátható időn belül nyilvánvalóan minden munkavállalásra és vállalkozásra vonatkozó szerződést is újrakötnek. Attól azonban tartok, hogy a britek távozása esetén Berlin és Párizs megkongatja a vészharangot, az eddigi központosítási, a »kicsik kussoljanak« és ne szóljanak bele a »nagyok« dolgába politika csúcsra fog járatódni. Kevesebb lesz a józan, még ha gyakorta kizárólag az önös érdeket néző londoni ellensúly. U

Ugyanakkor meg kell mondanom, kimondottan örülök a brit népszavazásnak, már a tényének, függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény. Így vagy úgy, ez figyelmeztetés lesz Brüsszelnek, hogy urak, ezt a játékot nem lehet tovább folytatni. Az Európai Unió központjában most mindenki azon károg, hogy milyen rossz ötlet volt a brit népszavazás, mennyi kockázatot teremtett. Jean Asselborn luxemburgi külügyér szerint egyenesen ostoba dolog ilyesmiről megkérdezni a népet, mert a nép ugye balga, műveletlen és egyébként se okoskodjon bele a »nyakkendősök« ügyeibe. Elvégre az ember nem azért lesz végre luxemburgi külügyminiszter, hogy bármilyen egyszeri luxemburgi választó belepofázzon a kormányzás dolgaiba. Hol lenne itt akkor a demokrácia, pláne európai szinten?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2016. június 22. 20:58
Hihetetlen, hogy 2016-ban megint elő kell venni a Tovarisi konyec plakátokat. Junckernek le kell mondania a Brexit szavazás után, az eredménytől függetlenül. Remélem végre felfogták Brüsszelben, hogy túl messzire mentek.
BPasternak
2016. június 22. 18:06
"Személy szerint mindent támogatnék, ami ellen Soros György vagy az uniós büro- és kleptokrácia lobbizik" Részlet a tegnapi Vacláv Klaus interjúból: "az EU zsákutca és a Brexit „kinyithatja az emberek szemét Európában”. Klaus megengedhetetlennek tartja, hogy az EU diktálja a tagállamoknak, hogy fogadják be a migránsokat és ezzel pusztítsák el magukat. Miközben a migráció máris átalakította Európát. Sorosra térve kijelentette, a róla alkotott véleménye „25 éve nem változott… Soros gonosz. Minden, amit mond, helytelen, és minden, amit tesz, helytelen… Mindig is azon voltam, hogy intézményei ne verjenek gyökeret itt, a Cseh Köztársaságban.” (A Klaus vezette cseh kormány által Prágából kihajított Közép-Európai Egyetemnek az Antall-kormány adott helyet csillogó szemekkel. E tény – a prágai indulás és áthelyezés Budapestre – a CEU-ról szóló Wikipedia magyar szócikkéből hiányzik.) Majd így folytatta: „Nem tudtam megakadályozni kisebb agytrösztök létrejöttét, de soha nem tudta a cseh törvények által elismert felső szintű intézményekké alakítani. Több mint húsz éven át álltam ennek ellen, ami felbőszítette. Elment Budapestre, úgyhogy ott most állandó jelenlétével kell küszködniük, amivel nekünk szerencsére nem kell. Ez nem jelenti azt, hogy nem használ más utakat ahhoz, hogy a Cseh Köztársaság irányában kiterjessze befolyását.” http://lovasistvan.hu/2016/06/22/a-brit-unioban-maradast-az-ottani-feketek-es-azsiaiak-donthetik-el/
brabant89
2016. június 22. 17:26
Máté Gyulától ez egy meglepően józan írás.
BPasternak
2016. június 22. 15:46
"Így vagy úgy, ez figyelmeztetés lesz Brüsszelnek, hogy urak, ezt a játékot nem lehet tovább folytatni" Szerintem szerző tavaly ilyenkor még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy a politikai-gazdasági elit hathatós közreműködése mellett közel-keleti és afrikai bevándorlók ellenőrizetlen tömegei fogják elárasztani a kontinenst. Mára ez különösebb társadalmi ellenállás nélkül a normális ügymenet részévé vált. Nehéz lenne ezt másképp értelmezni, mint a brüsszeli irányvonal totális győzelmeként. „Mi elhatározunk valamit, aztán bevisszük a köztudatba és kivárunk egy ideig mi történik. Ha ezután nincs nagy kiabálás, és nincsenek felkelések, mert legtöbben nem is értik meg, amit elhatároztunk, - akkor tovább megyünk lépésről lépésre, addig, ameddig már nincs visszaút.” (Der Spiegel 52/1999)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!