Clinton ufókkal küzd az elnökségért?

2016. május 22. 16:42

Hillary Clintonnak szüksége is van a hangzatos, populista kijelentésekre, mert ezen a terepen láthatóan sebezhető.

2016. május 22. 16:42
Földi Bence
Magyar Nemzet

„A szegények, a bányászok és a markánsan beavatkozáspárti szavazók mellett egy új, de népes táborra is kivetette hálóját az egykori külügyminiszter. Május közepén a kampányban nem először nyilatkozott az ufókról. Tavaly december végén egy parányi amerikai lapnak, a Conway Daily Sunnak adott interjújában említette először, hogy ha elnökké választják, nyilvánosságra hozza a földönkívüliekről és azonosítatlan repülő tárgyakról készített kormányzati aktákat. A riporter beszámolója szerint mosolyogva nyilatkozott erről, kijelentve: »Lehetséges, hogy már meglátogattak minket. Nem tudjuk biztosan.«

Hozzátette, a rejtélyes 51-es körzet ügyét is szeretné kivizsgálni: ez az a Nevada államban fekvő légibázis, ahol állítólag földönkívüli járműveket is őriz a hadsereg. Hillary Clinton – aki már 1995-ben beszélt az ufókról nyilvános eseményen – egyébként kampányfőnöke, John Podesta javaslatára ígérte meg az akták nyilvánosságra hozatalát.

Márciusban aztán Jimmy Kimmel talkshow-jában járt, aki az ufókról kérdezgette. Hillary Clinton azonban kijavította: már nem azonosítatlan repülő tárgyakról, hanem megmagyarázhatatlan repülő jelenségekről (unexplained aerial phenomenon, uap) illik beszélni. Áprilisban egy rádióinterjúban jelentette ki az alábbiakat: »Elég történet van már ahhoz odakint, hogy azt gondoljam, ezeket nem csak konyhában üldögélő emberek találták ki.« Azaz a nagy számok törvényéből következően hisz az ufókban (pardon, uapokban!). És ezzel nincs egyedül. Egy korábbi elnökjelölt-aspiráns, a republikánus Dennis Kucinich maga is észlelt ilyen jelenségeket, ráadásul az amerikai néplélektől egyáltalán nem idegen az ufókba vetett hit.

FiveThirtyEight cikke szerint 1999-ben az amerikaiak 27 százaléka gondolta azt, hogy földönkívüli létformákkal fogunk kapcsolatba lépni a következő ötven évben, 2005-ben pedig a lakosság több mint fele hitt abban, hogy Roswellben 1947-ben már meg is történt a kapcsolatfelvétel. A cikk megemlíti, hogy Clinton számára még vannak kiaknázatlan területek a természetfeletti dolgokban hívők körében, hiszen például a lakosság harmada vélte úgy 2005-ben, hogy a telepátia létező jelenség.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. május 23. 06:28
Most tényleg összekeverik a telepátiát az ufójelenségekkel? A telepátia az egy hétköznapi mindennapi dolog, majd minden nő tapasztalta már. Viszont szerintem az ufók már nem annyira érdeklik az embereket, mint a kilencvenes években.
balbako_
2016. május 23. 05:32
Buta választókhoz buta program?
kuwiq
2016. május 22. 23:48
A Sanders az ufo vagy a Trump? Vagy mindkettő?
robag
2016. május 22. 19:43
Érdekel a téma, de azért annyira nem hogy Hillary nyerjen. Inkább Trump legyen a befutó. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!