Orbán őszödi beszéde

2016. május 27. 08:42

Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

2016. május 27. 08:42
Föld S. Péter
Népszabadság

Most mit vagytok úgy oda, miért néztek rám, mint borjú az újkapura? Buta, kifejezéstelen tekintettel. Úgy tesztek, mintha nem tudtátok volna, hogy mi lesz. Mitől vagytok kiakadva? Miért tesztek úgy, mintha nem tudtátok volna? Munkát vállaltatok egy kuplerájban és nem sejtettétek, hogy mi lesz a dolgotok? Lehetett tudni, nem rejtettem véka alá soha.

Na jó, nem mindig mondtam meg nyíltan. Nem akartam szájbarágós lenni, gondoltam, meghagyok nektek egy kis intellektuális kihívást. Mert azt hittem, hogy negyven év egypártrendszer után képesek vagytok megfejteni a kódolt üzeneteket. Tudtok a sorok között olvasni, ismeritek a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőletek. Tudtátok, hogy mi vár rátok.

Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozom nektek Horthyt. Államosítok mindent, látástól vakolásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás. Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba. Kinek a pap, kinek a paplan. Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett. 

Kiröhögtétek, aki ezt mondta, hülyének hittétek. Vagy, ha nem röhögtetek rajta, akkor bérrettegőnek neveztétek. Legalább magatoknak ne hazudjatok, aranycsibéim! Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2016. május 27. 20:41
Földi! Megint sikerült az isten állatkertjének a kerítését átugranod.Igaz az kerítés a balliburnyákok miatt ilyen alacsony.
puszika
2016. május 27. 18:12
De nagy barom vagy te Földi S fiam!!!
írmag
2016. május 27. 15:49
Ennyi szőrrel a pofádon talán elég lehetne ahhoz, hogy az egy alomból való haverod hazug, ocsmány magyarellenessége helyett ne Orbán Viktort, a magyar miniszterelnököt próbáld az őszödi beszéddel összekapcsolni? Majom, tíz év után is? Iszapot szívsz már egy ideje, csak szólok.
El Duderino
2016. május 27. 15:30
Kedves Földi szdsz Péter, Áruld már el, mikor volt Magyarország jogállam? Erősen ajánlom hogy a megyó lemondása és viki hivatalba lépése közötti intervallumot a szádra ne vedd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!