A pojáca, a stróman és az oktatás

2016. március 22. 10:32

Pukli ellopta a dicsőséget sztrájkfenyegetésével a szakszervezetek elől, de nem is ő volt, hanem Schilling, aki az egészet kitalálta. Szánalmas.

2016. március 22. 10:32
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Idők

„Az elmúlt hat évben ott találjuk tagszervezeteinek (Hallgatói Hálózat, Oktatói Hálózat, Hívatlanul Hálózat, Hálózat a Tanszabadságért, Szabad Oktatást Csoport stb.) aktivistáit minden botrányba fulladt kormányellenes megmozduláson. Kifejezett szándékuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken fejtsenek ki minél nagyobb, civilnek hazudott, de nyilvánvalóan ellenzéki aktivitást. Ezzel a módszerrel próbálják semlegesíteni az osztódással szaporodott pártjaikkal szemben megnyilvánuló mély elutasítottságot.

Bár a Tanítanék Mozgalmat, amelynek éléről Pukli István osztja az észt, nem találjuk nyíltan a tagszervezetek között, de ezek internetes felületei hetek óta mással sem foglalkoznak, mint a mozgósítással a Tanítanék akcióira. A Humán Platformnak, ami egyébként a legfontosabb tudásnak azt tekinti honlapján, hogyan szervezzünk tüntetést, van egy kitüntetett szerepben tetszelgő tagja. Ennek a tagszervezetnek akkora pojáca a vezetője, hogy mindössze egy napig bírta elviselni, amikor nem róla, hanem Pukliról szóltak a hírek. (...)

Schilling stopperrel a kezében vezényelte a színpadi eseménysort március 15-én, nehogy kimaradjon a nagy ötlet az ATV közvetítéséből, szegény szerencsétlen strómanok pedig nyomták az előre betanult szöveget ezerrel. Vagyis Pukli ellopta a dicsőséget sztrájkfenyegetésével a szakszervezetek elől, de nem is ő volt, hanem Schilling, aki az egészet kitalálta. Szánalmas.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
he-he
2016. március 23. 06:15
A három szóból az első kettő a csuti köcsögre vonatkozik.A harmadikkal pedig szellemi fogyatékossága miatt nem tud mit kezdeni,mert azt se tudja,hogy mit jelent.
catalina9
2016. március 22. 15:53
Azért csak kirajzolódik a Soros-Pukli tengely...
catalina9
2016. március 22. 15:44
Pinter68 [Hozzászóló kiszűrése] 2016. március 22. 15:31 Hiába, a Fidesznél az elvek mindig olyanok voltak, mint a fing. Tartják, amíg bírják." Bezzeg a liberóták progresszívek, haladók: Az ateista liberális bemegy a katolikus templomba. A mise alatt szellent egy nagyot, majd rosszallóan néz az imádkozó szomszédjára. Mikor a bűz már jól érezhető, felháborodva kiront a templomból, és az ott várakozó BBC –nek nyilatkozik arról, hogy a templom büdös.
catalina9
2016. március 22. 15:39
Egy tanár: "A rendszerváltás óta a ti kezetekben volt a leghosszabb ideig az oktatási tárca, és mit kaptam én tőletek? Az volt nektek a jó tanár, aki gyártott egy mutatós projektet, be sem ment az órára, hanem a gyerekekre bízta a megvalósítást, akik az óra második felében már kártyáztak. Ez csak egyetlen példa, és szerencsére nem mindenki és nem mindenhol követte. De sok ehhez hasonló eljárás inkább kapott dicséretet, mint a komoly és megfeszített munka, mert azt vártátok, hogy a munkát szórakozásnak álcázzuk. Ti nem a gyerekeket akarjátok felnőtté tenni, hanem a társadalmat akarjátok a gyerekeken keresztül sakkban tartani. És mindezt a felsőoktatás is visszaigazolta, szentesítette, mert az ellébecolt középiskolai évek után is be lehetett sétálni az egyetemekre, aztán ott folytatni a linkeskedést."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!