A demokrácia él

2016. március 18. 13:28

A német választók torkig vannak a felülről elrendelt konszenzussal és tiltakoznak ellene. A tartományi választás legnagyobb nyertese maga a demokrácia.

2016. március 18. 13:28
Dieter Stein
Junge Freiheit

Frank Plansbergnek a hétfői Hart aber fair című műsorába egy figyelemre méltó, szemmel láthatóan nem a kliséknek megfelelő rheinland-pfalzi AfD-választót sikerült meghívnia. Korábban a zöldekre voksolt, magyarázta a nő. Nincs többé politikai értelemben vett hazája, ecsetelte a saját szétszakítottságát, és egy széles körben elterjedt hangulat lényegére tapintott rá ezzel. Ő se nem iszlamofób, se nem idegengyűlölő - hangsúlyozta. A döntő pont: Merkel nem közli, hová-merre visz Németország útja.

Az óvatosan fogalmazó hölgy kulcsmondata: »Mi a terve velünk? Ez gerincet kíván, tehát eszerint is cselekszem. Nem csupán birkák vagyunk, akik arra szavaznak, akire mondják nekik!« - zárta a szereplését.

Ezzel arra az érzelmi lényegre tapintott ez a választó, ami az új politikai erőnek egy még nem megfogalmazott erkölcsi álláspontja lehetne. A vita újrapolitizálásának bevetése, valódi demokratikus döntések újbóli életbe léptetése, a demokrácia visszanyerése a szuverén, vagyis a nép által. S így ennek a választásnak a választási részvétel ugrásszerű megemelkedésében is áll a jelentősége.

Ami hosszú évek óta folyamatosan csökkent. Bénító unalom, kísérteties monotónia, fojtogató kényszermegegyezés uralkodott az országban, a politikai korrektség mázával leöntve. A választók torkig vannak a felülről elrendelt konszenzussal és tiltakoznak ellene. Úgyhogy ennek a választásnak a legnagyobb nyertese maga a demokrácia. Egy súlyos politikai krízis közepén mutatkozik meg, hogy a szövetségi köztársaság politikai rendszere nyitott egy változó politikai akaratképződés számára.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. március 19. 17:50
Forsz [Hozzászóló kiszűrése] 2016. március 19. 10:55 Hát, ez nagyon jó: "Németország még mindig egy Izraelből távvezérelt műanyag ország.(aus Israel vernbediente Kunststoff Land )" Még mindig?? Egyre inkább!!! "...Az Amerikai Zsidó Bizottság elvárása az, hogy az iskolai tankönyvekben hangsúlyozottan essék szó arról a „hatalmas hozzájárulásról, amellyel a zsidók gazdagították a német kultúrát és tudományt...”
Droite
2016. március 18. 16:12
A nagykoalicio, a fekek ,ellensulyok pont erre lett kitalalva, mindegy hogy kire szavazol fent eldontottek a helyek es iranyok.
Antigoné
2016. március 18. 14:52
A hölgy nagyon finoman fogalmaz, de határozottan önállóan gondolkodik.
Starlord
2016. március 18. 14:50
Elmondom, hogy a mi a tervük, mivel a folyamatos holokausztozással nem sikerült európa fiataljait fasizmusba kergetni, ezért most gyilkosokat importálnak, nőket erőszakoltatnak meg, robbantgatni fognak, terrortámadások és egyéb undorító provokációk lesznek egészen addig, amíg nem tudják egy koncepciós per keretében európai fiaira és lányaira bizonyítani azt, hogy de ezek bizony bűnös fasiszták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!