„Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?
Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.
Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: »..mondják el majd, hogy óriások közt éltem«. (…)
Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?
Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.”