Uber: Az utcán jó, de ott nagyon

2016. január 20. 11:40

A jogalkotás alapvetően a múltból indul ki, a technikai fejlődés a jövővel foglalkozik, a kettő közötti örök ellentét egyik terméke a sárga taxikkal lezárt Budapest.

2016. január 20. 11:40
Dow Jones
Why can't we be like us

„Mivel mindkét félnek részben igaza van, az igazság minden bizonnyal valahol félúton található, ugyanakkor mivel jogszabályi kapaszkodó nincs, a bíróságoknak pedig a jogalkotás helyett a jogértelmezés a feladata, nem lesz könnyű salamoni döntést hozni a soron következő jogvitában. Minden szem a jogalkotóra mered, hogy képes-e megfelelő szabályt alkotni. Nemzetközi példák már léteznek, – például Kanadában ismerik a dependent contractor intézményét – tökéletes megoldás egyelőre nincs. A magyar jogalkotás jelenlegi mérsékelt színvonala és tehetetlensége, valamint a hasonló esetekben tapasztalt elutasító hozzáállás alapján – igen, a Skype, a Viber, a WhatsApp és társaik szintén biztosítanak telekommunikációs szolgáltatást, miközben senkit nem izgat, hogy ők jogszabály szerint nem telekommunikációs szolgáltatók – jelentős áttörésre nem lehet számítani.  

A jogalkotás alapvetően a múltból indul ki, a technikai fejlődés a jövővel foglalkozik, a kettő közötti örök ellentét egyik terméke a sárga taxikkal lezárt Budapest. Nem feloldhatatlan az ellentét, de érdemes vele foglalkozni, már csak azért is, mert különben pár év múlva Uber autók fogják lezárni a Bajcsy-Zsilinszky utat az önmagukat vezető autók segítségével nyújtott taxi szolgáltatás ellen tiltakozva. Mert ha valami jobb és olcsóbb, azt nem érdemes megpróbálni kikapcsolni. Úgysem lehet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diosagoston
2016. január 20. 17:45
Az Uber sofőrök bevételei az utolsó fillérig regisztrálva vannak, hiszen a bankszámlájukra kapják a fuvardíjat, amit a Nav akkor ellenőriz amikor csak akar. Balgaság lenne ezek után az éves adóbevallásban eltitkolni a jövedelmüket. Tehát az Uber sofőrök is kénytelenek adót fizetni, minden ellenkező híreszteléssel szemben.
Mich
2016. január 20. 17:26
Megy a mellébeszélés (ebben a cikkben is)... Világos: van az Uberben egy mai megoldás a "diszpécser-funkcióra"... DE az Uber NEM ezért sikeres (jövedelmező), hanem mert LEHETŐVÉ TESZI... 1. a bedolgozóinak - magát a taxizást - az előírások figyelmen kívül hagyásával - és az ADÓCSALÁST... 2. az ötletgazdáknak, a szervezőknek - egy óriási haszon bezsebelését - és annak ki-offshore-ozását... Ennyi. Innen kell elindulnia a hatóságoknak (és azok teszik is, de miért ilyen lassan?) és kellene a taxisoknak is (de azok inkább a gengszter-hagyományaikhoz nyúlnak vissza)...
Valodi
2016. január 20. 16:56
(a franciák) "....2015. január elsejére elérték annak teljes betiltását. Ez még nem minden: tavaly márciusban razziát is tartottak az Uber párizsi irodájában, telefonokat, számítógépeket foglaltak le, több vezetőt bilincsben vittek el. A taxisok frontja az utcán bontakozott ki: 2014-ben és 2015-ben is több tömegtüntetést tartottak, a demonstrációk pedig nem egyszer utcai erőszakba torkolltak. A tiltakozók tavaly nyáron szétvertek és felgyújtottak több kocsit is (nyitóképünkön az egyik áldozat), aminél felvetődött a gyanú, hogy részt vesz az UberPOP szolgáltatásban. (A dolog akkor már kb. fél éve tilos volt ugyan, az Uber még sem függesztette fel, jogi elégtelenségekre hivatkozva.) Egyelőre úgy tűnik, Párizsban a taxis lobbi és az adózási és egyéb szabályokhoz ragaszkodó állam győzött a sharing economy felett." Valasz.hu
Korrupt Kornél
2016. január 20. 13:50
a netadó is ezért bukott meg... mivel a telefontársaságokra extraadó lett kiróva, tömeges lett a skype, beszéljünk ott adómentesen. Na, akkor tiltakozzunk, ha már ott is adó lenne. De a taxiknál miből fizetik pl. a nemtaxis szóvivőt? És még mennyi "senkit" kell eltartani? És máshol is -MÁV, BKV.-
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!