Hol voltatok eddig, barátaim?

2015. december 04. 10:53

Szomorú tény, hogy az aláírók többsége is jelentős mértékben járult hozzá az orbáni illiberális uralom kiépítéséhez.

2015. december 04. 10:53
Kerék-Bárczy Szabolcs
Népszabadság

„Néhány volt főnököm, kollégám és barátom, Antall József egykori munkatársai (többek között Marinovich Endre, Martonyi János, Entz Géza, Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, Kónya Imre, Kodolányi Gyula, Granasztói György, Tar Pál, Boross Péter) a minap nyílt levélben tiltakozott Bogár László, Tőkéczki László és Fricz Tamás köztévében megfogalmazott állításai ellen, miszerint az MDF vezette kormány idején a magyar nemzeti vagyont »elherdálták«, amiért a »naiv vagy befolyásolható« Antall a felelős.

Tizenkét egykori és mai vezető köztisztviselő és közszereplő azért tiltakozik, mert három olyan ember mondott már nem először valami orbitális hazugságot, aki évtizedek óta abból él, hogy egyrészt az Orbán-rendszert építi, másrészt összeesküvés-elméleteket gyárt a Nyugat, a liberális demokrácia, a piacgazdaság és a zsidók ellen. Ez a triumvirátus olyan médiumok ünnepelt szereplője, amelyeket büszkén hallgat és olvas rendszeresen a miniszterelnök, a kormánykoalíció meghatározó vezetői és szavazótábora. Bogár, ­Tőkéczki és Fricz számára a NER építése egyenlő a demokrácia, a Nyugat és a piac­gazdaság elleni váteszi harccal.

Szomorú tény, hogy az aláírók többsége is jelentős mértékben járult hozzá az orbáni illiberális uralom kiépítéséhez. Boross Péter minősíthetetlen kijelentéseit most nem említem, annál inkább fáj ­Martonyi kormánytagsága, Marinovich Bandi Veritas Intézetben vállalt ­szerepe, Kodolányi Gyuszi megalkuvása és a ­többiek eddigi csöndje. Ezek a jobb sorsra érdemes urak csak most, három zavaros elméjű és lelkű egyén hosszú ámokfutása és Orbán gyalázatos ötéves regnálása után ragadnak billentyűzetet, ám cinkosként sunnyogtak, amikor Bogárék és tartóik a morális szakadék szélére sodorták hazánkat.

Hol voltatok eddig, barátaim?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eben_guba
2015. december 06. 15:35
Nem csak az MDF, de sokan mások is elcseszték. Tudatosan-e, vagy balfaszságból, ki tudja? Nem is lett meg a gerincük azóta sem.
várúr
2015. december 04. 19:55
Neked Endre és Gyula. Szarházi. Kis porbafingó voltál (ma is az vagy), amikor nevezett urak már rég letettek valamit az asztalra.
pkarcsi
2015. december 04. 17:23
Az a gyalázat,hogy alagsori szintű tudásoddal lettél politikai szélkakas,bunkó bolsevikoknál kötöttél ki.Az is gyalázat,hogy ilyen alja figurák mint te,még betegitik a közéletet.Huzzál már el mint egy bevart szájú macedón migráns.
kjkj945
2015. december 04. 17:22
""" Kerék-Bárczy Szabolcs egyébként 1993-ban Antall József mellett kezdte a politizálást, megfordult az első Orbán-kormányban, Medgyessy Péter idején megtarthatta Los Angeles-i főkonzuli posztját, majd az MDF szóvivője és elnökségi tagja lett. Az elmúlt években Bokros Lajosnak adott tanácsokat az európai parlamentben, majd pozíciót kért – sikertelenül – az MSZP-ben és a Együtt-PM szövetségben. Végül tavaly ősszel Gyurcsány Ferenc pártjában, a Demokratikus Koalícióban kötött ki, mindjárt elnökségi taggá választották és őt indította a párt a belvárosi körzetben. Kerék-Bárczy azonban már 2012-ben a Horthy-rendszer és az orbáni hatalom hasonlóságairól értekezett a Demokratikus Koalíció konferenciáján. """ Ja kbsz csak egy többszörös köpönyegforgató diinka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!