Tettek, de milyenek?

„A szerző – gondolom – ezért is javasolja a hatékonyabb integrációt, a fundamentalistákról való leválasztást. S e céllal nem is lehet érdemben vitatkozni. A javasolt eszköz már problémásabb: a vallási iskolák szigorúbb állami ellenőrzése ugyanis nem a lényegénél ragadja meg a problémát, hanem tüneti kezelést kínál.

A valódi megoldást szerintem az jelentené, ha az egyszerűség kedvéért most nyugati társadalomnak nevezett kultúrközösség szebb, jobb alternatívát kínál a radikalizálódásra hajlamos embereknek, vallási hátterüktől függetlenül. Mégpedig nem anyagiakban, hanem sokkal inkább azzal, ha minden nap bebizonyítja, hogy szabadságban élni akkor is jobb, ha az embernek átmeneti nehézségei vannak, jobb, mint pusztítani. És ha minden nap elmondja, tudatosítja mindenkiben, hogy minden vallási iratot lehet persze akár szó szerint is értelmezni, de érdemes feltenni azt a kérdést is: vajon a te istened tényleg azért teremtett-e téged, hogy ölj? Miféle mindenható isten az, aki fél azoktól a teremtményeitől, akik hitetlenek? A megoldás szerintem tehát nem a radikalizálódás fórumainak, megnyilvánulási terepeinek, hanem inkább meggyőződésbeli okainak felszámolása.

Erre természetesen bárki mondhatja, hogy ezek csak egy széplelkű idealista elképzelései. Azok a javaslatok azonban, amelyek mégoly jó szándékkal is a konkrét helyzetből kiindulva kívánnak az általános szabályokon változtatni, veszélyes precedensekhez vezethetnek.”