A bezárkózás veszélyei

„A »menekültet« felváltó »menekülő másik« egyrészt olyasvalaki, aki akár mi magunk is lehetünk, ha az életünk másként alakul. Másrészt egy olyan világ hírnöke, amiről mi magunk nem rendelkezünk tapasztalatokkal: a kilátástalan gazdasági nyomor és háborús konfliktusok hímondója. Ez a világ ráadásul nem csupán határos a mienkkel, de egyúttal kölcsönhatásban is áll vele: nyomorának története elválaszthatatlan az európai gyarmatosítás történetétől, háborúi pedig elválaszthatatlanok a hidegháború és az azt követő időszak geopolitikai játszmáitól.

A »menekülő másik« arra emlékeztet, hogy ez a világ létezik és hogy dolgunk van vele. Alighanem egy olyan magába zárkózó ország, mint Magyarország számára ez az a tanulság, ami a a jelenleg zajló menekültválság legfontosabb hozadéka lehet. A rendszerváltás óta, a politikai – és gyakran társadalomtudományos – nyilvánosságot elsősorban egy olyan befelé forduló perspektíva uralta, ami a helyi társadalomtörténeti sajátosságokra és a belső folyamatokra koncentrált, miközben a külvilágban zajlókat figyelmen kívül hagyta.

Ez a fajta bezárkózás egy globalizálódó világban ugyanakkor egyre kontraproduktívabbá vált. Egy olyan torzult önkép kialakulásához vezetett, ami a történelmi sérelmeket, az áldozat-mivoltot, a kizsákmányoltságot, a behozhatatlan lemaradást hangsúlyozza, miközben egyáltalán nincs tisztában tágabb környezetével. Egy ilyen kollektív identitás amellett, hogy önmagában is egyfajta társadalmi neurózist fejez ki, egyúttal beszűkíti az egyének politikai és gazdasági mozgásterét is: a politika elveszti a képességét, hogy – a materiális újratermelésen túlmutató – célokat tűzzön ki az ország elé, a gazdaság pedig elveszti innovációs potenciálját.”