Nemzeti összetartozás napja helyett...

2015. június 04. 18:28

Nemzeti összetartozás csurog a bugyikból, pedig két hete derült ki, hogy a kormányszóvivő szerint a zsidók a Holokausztot ünneplik, a többi magyar pedig Trianont.

2015. június 04. 18:28
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„Nemzeti összetartozásról papol több száz rendezvénnyel a Fidesz, miközben éppen kihelyezik a »Törvényeket tartsátok be bevándorlók, mi pedig lopunk« táblákat. Nemzeti összetartozás folyik az állami emlőkből is, miközben a kormánypárt főpolgármestere ráerősít haverja, Kocsis és főnöke, Orbán buzizására. Nemzeti összetartozás csurog a bugyikból, pedig két hete derült ki, hogy a kormányszóvivő szerint a zsidók a Holokausztot ünneplik, a többi magyar pedig Trianont (ó, ha Kovács elvtárs tudná, hány zsidó családot szakított szét az országrészek elcsatolása), és nemzeti összetartozással tömik be a száját a 4 millió szegénynek, és a másik 4 millió mindjárt szegénynek, az ápolóknak, a szociális dolgozóknak, keményen dolgozó kisembereknek. (...)

Trianon tragédiája az, hogy a magyar állam úgy kormányzott, hogy az izraelitákon kívül lényegében minden kisebbség el akart húzni innen, és vezetőik azzal töltötték a világháborút, hogy ezt el is érjék. Persze nem tudjuk, hogy ha minden lehetséges jogot megkapnak szlovák, horvát, cseh és román embertársaink, nem szerettek volna-e még akkor is elhúzni a Magyar Királyságból, de egy dologban biztosak vagyunk, a korabeli magyar hegemón politika egy soknemzetiségű országban nem segített ezen.

A valódi nemzeti összetartozásnak pedig pont a hegemón gondolatok bástyáinak lebontásáról kéne szólnia, hogy elfogadjuk, hogy van, aki széljobber, van, aki komcsi, van, aki libsi, van, aki konzi, van, aki meleg, van, aki heteró, van, aki zsidó, van, aki cigány, de ez az egész, amit Magyarországnak vagy magyar nemzetnek nevezünk, csak együtt tud jól működni. Ha egymás sértegetésével és kizárásával foglalkozunk egyfolytában, hiába eszik a fene fenét, akkor sem fog menni.

Éppen ezért ma nincs nemzeti összetartozás napja, mert nem is lehet ma Magyarországon ilyet csinálni. Ahogy nem lehetett 5 vagy 6 éve sem. Ma csak egy avítt propaganda-sorozat van, amelynek a lényege az, hogy a kormány, ha étellel és megfelelő fizetéssel nem tudja befogni a magyarok száját, akkor megteszi a történelmi sérelmeink kiforgatásával és egymással való szembeállításával. A gyűlöletkeltésben oly rutinos kormánynak ugyanis ez megy a kormányzás helyett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2015. június 05. 11:27
"Nemzeti összetartozás csurog a bugyikból" Szerintem meg a holokauszt csurog a bugyikból és gatyákból. Mocskos alak.
catalina9
2015. június 05. 09:48
(ó, ha Kovács elvtárs tudná, hány zsidó családot szakított szét az országrészek elcsatolása)" és ha tudná, hogy ezek a "szétszakított" zsidó családok milyen képet is mutatnak a világnak: "...A bevándorlók ügyében maga Netanjahu miniszterelnök is megszólalt, szerinte az afrikai menekültek "fenyegetik Izrael társadalmi szerkezét." Eli Yishai belügyminiszter szerint az afrikai bevándorlók nagy része bűnöző, egy rádióinterjúban pedig úgy nyilatkozott, csak a börtön, vagy a deportálás tántoríthatja el őket attól, hogy Izraelbe jöjjenek..."
tevevanegypupu
2015. június 05. 09:46
Mondjuk a fővárosi zsidóknak van mit ünnepelni, de a vidéki maradékról ezt nem mondanám..ahogy a keresztényeknek sincs túl sok oka rá, köszönhetően a fővárosi zsidóknak és kedves felmenőiknek.
catalina9
2015. június 05. 09:44
Jámbor elvtárs belefingik a nulláslisztbe á lá Bauer elvtárs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!