7 jó példa, amikor az állampolgárok közösen segítenek a szegényebbeken az állam helyett

2015. június 26. 19:23

Elsősorban nem az állampolgárok feladata a szegénység által keletkezett károk enyhítése, hanem az államé, amelynek pontosan ezért fizetjük adónkat.

2015. június 26. 19:23
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„Pécsről indult az »ételdoboz« vagy »szeretetdoboz« ötlete. A helyi plébánia katolikus papja rakott ki egy dobozt a templom keritésére, ahova bárki rakhat be ételt, és bárki vehet ki belőle. Az ötlet egyszerű, és az előítéleteinkkel szemben működik, méghozzá annyira, hogy gombamód szaporodnak a ládák az országban, most már több, mint 20 helyen működik ilyen adományozási pont. A legszebb példa talán Szigetszentmiklós, ahol a helyi középiskola végzős diákjai raktak iskolájuk falára ételdobozt.

A legfrissebb projekt pedig Budapesten, a Mészáros utcában van, ahol Pados Balázs üzletember helyezett ki egy Ajándékdobozt. Ennek lényege, hogy bárki elhelyezheti megunt, kinőtt, de még használható eszközeit, tárgyait, ruháit, aki pedig arra jár, el is viheti azokat. 

Bár szerintünk elsősorban nem az állampolgárok feladata a szegénység által keletkezett károk enyhitése, hanem az államé, amelynek pontosan ezért fizetjük adónkat, de jó látni, hogy a nem működő állam helyére hogyan lépnek be az állampolgárok, néhol olyanok is, akik nem élnek jó anyagi körülmények között, és hogyan próbálnak segíteni egymáson. Van mit tenni, sajnos, de szerencsére van mihez csatlakozni is, annak, aki tenni akar.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2015. június 27. 08:22
Értelmezné valaki, hogy a szegénység mint olyan milyen károkat okoz és kinek? Köszönöm!
Berecskereki
2015. június 27. 08:19
Amikor a kormány segítette a szegényeket 2004-2009. Gyurcsány Ferenc alakít MSZP/SZDSZ támogatással kormányt. Két év alatt ismét csőd közelbe juttatja az országot. Mivel hazudtak reggel, délbe meg este, csak a 2006-os választás után öszödön derül ki, hogy az ország a csőd felé menetel. Megszorítások következnek. Ennek következményeképpen csökken a foglalkoztatás és egyre többen mennek külföldre munkát vállalni. A kormány intézkedései folytán 2006 után tovább romlik a gazdasági társadalmi helyzet. Az elégedetlenséget a kormány lovasrohammal, gumilövedékkel és majd megunják oszt hazamennek szlogennel orvosolja, miközben csökkenti a jövedelmeket, nő az infláció és a munkanélküliek száma. Ezzel párhuzamosan növekszik a külföldre menők száma is. 2007 évtől már a tőke is menekül az országból. A lakósság nagy része a devizaalapú hitelei kapcsán eladósodott és sokan nem tudják fizetni, ezért megpróbálnak külföldi munkát vállalni. 2008 év végére kiderül, hogy az országot a pénzpiac nem finanszírozza, az ország a csőd szélén áll. IMF/EKB segítséggel némileg ideiglenesen biztosítják a működőképességet, de súlyos ára lesz. Gyurcsány Ferenc bevallja: „Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Gyerekek, nem vagyunk tökéletesek! Egyáltalán nem. Nem is leszünk.” Gyurcsány-kormány megbukik. Miniszterelnök kerestetik cirkusz műsor során feláll a Bajnai-kormány. Megszorítások, jövedelem, állami szolgáltatás csökkenés. A devizaalapú adósokat sorsára hagyják. Elbocsájtások, növekedik a munkanélküliség. Mindennek hatására 2010 után ismét elkezd növekedni a külföldre menők száma.
ZTE
2015. június 27. 07:00
Ennyit az ország gazdaságpolitikájáról... A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket https://www.youtube.com/watch?t=82&v=HEB91EhNYiE
szancso
2015. június 27. 06:40
A cikk író úr igazán utána nézhetett volna mi a helyzet pl. NO-ban szegénységi ügyben. Az egész országban ruha gyüjtő konténerek vannak kitéve, a begyüjtött ruhákat a vörös kereszt vagy a caritás raktáraiba szállítják és ide bemehet minden rászoruló és ingyen válogathat. Jól müködik az u.n. "Weisse Tafel" is. Ide a supermarktokból viszik a még ehető, de eladhatatlan élelmiszereket. Lehet, hogy Merkel és Co.-nak nem a fegyverkezésre kellene milliárdokat költenie ön szerint?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!